A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

terjeszkedési, hanem önvédelmi politikának tartottam.

Ebből a szempontból bírálom el a kérdést és ebből a szempontból elbírálva, az állam önvédelméhez szükséges vér- és pénzáldozatokat megadni az állam jól felfogott érdeke követelményének tekintettem és tekintem. (Helyeslések.)

Nem absolut igazságok, hanem relativ szükségesség szempontjából kívánom elbírálni ezt a kérdést, mert nem a kedélyes helyeslésekre, hanem a megfontolt elismerésekre vágyódom. (Halljuk ! Halljuk !)

A második szempont ennek a kérdésnek az elbírálásánál az, hogy helyes időben volt-e az annexio keresztülvive, más szóval helyes volt-e az annexio keresztülvitelére az időpont megválasztva ?

Hát itt vissza kell térnem, t. országos bizottság, bizonyos közjogi alapigazságra, a melyet, úgy látszik, nem tudok eléggé gyakran hangsúlyozni, hogy ez a magyar közéletnek tudatába, meggyőződésébe menjen át és pártpolitikai szempontból ne lökéssék ki a figyelemből. (Halljuk! Halljuk!) És ez az, hogy ebben a teremben az 1867 : XII. t.-cz. kezelésére hivatott közös ministeriumok, a mi országunknak nem politikai felelősséggel tartozó közegei és kell hogy hangsúlyozzam azt is, hogy a hadügyministerium reánk nézve is egy jogi felelősséggel tartozó közeg ugyan, őt azonban a tényeiért politikailag felelősségre nem tudom vonni, mert nem az én politikai bizalmamból van beállítva és nem az én politikai bizalmamhoz van fűzve az ittmaradása. Épen ebben a tételben van construálva azután a teljes elhatárolása a két állam teljes önállóságának, függetlenségének s souverainitásának még külső megjelenésben is, még a közös ügyek intézményében is, mert a külügy- ministerre is ki van mondva, hogy csak a két kormány egyetértése és megegyezése alapján járhat el.

Ha tehát egy kormány, akár a magyar kormány, akár az osztrák kormány, a külügyminister actióját magáévá nem teszi, akármelyik kormánynak joga van a beleegyezését, a megegyezését megtagadni, az illető háznak erről jelentést tenni és a király előtt a kabinetkérdést fölvetni. Egy politikai pártra és többségre, a mely egy kormányt támogat, annak, oly kérdések elbírálásánál, a melyek a külügyminister részéről mint befejezett tények állíttatnak oda, a mérvadó szempont az lehet, hogy azokat az intézkedéseket és inditóoko- kat, a melyek a magyar kormányt arra vezették, hogy a külügyminister actiójához a maga beleegyezését megadja, helyeselte, helyesli-e vagy sem ? Ha helyeseltem, akkor már nem mehetek a részletekbe és ezért fogom beszédem további folyamán demonstrálni azt a politikai naivitást, a mikor kérdik a külügyministert, hogy mik voltak a legközelebbi előzményei az annexio kihirdetésének.

T. országos bizottság ! Abban az időben, a mikor az annexio megtörténte kihirdettetett, én a coalitionak, jobban mondva a magyar képviselőház többségét képező három párt közül az egyik- pártnak, az 1867-iki programmot egész becsületességében épségben tartani akaró pártnak, az Andrássy Gyula gróf vezetése alatt álló pártnak voltam egyik szerény tagja. Ez a párt támogatta azt a kormányt, a mely kormány Aehrenthal gróf külügyminister politikáját támogatta, mert ha nem támogatta volna, akkor az a kormány felvetette volna a kabinetkérdést és bejelentette volna a politikai felelősség nem viselésének az aktusát.

Ebből következik, hogy reám, mint olyan politikusra nézve, a ki, ha egy kormányt támogatok, később is, bármily körülmények közt politikai becsületbeli kötelességemnek tartom, hogy ennek consequentiáját levonjam, rám nézve csak egy kötelesség van, az, hogy azt a politikát, melyet Aehrenthal gr. az annexio kihirdetésével megvalósított, helyesnek tartsam, mert az a magyar kormány támogatta azt a politikát, a mely magyar kormánynak párthive voltam, a 67-es coalitio alapján. ( Közbeszólás balról.) Bocsánat, én most nem mint a nemzeti munkapárt tagja védem Aehrenthal gr. ő excellentiájának a politikáját hanem védem úgy, mint egyik szerény tagja annak a coalitionak, a melyből kiemelkedett kormány politikája azonos volt, azonos kellett hogy legyen Aehrenthal gr. akkori külügyi politikájával/Helyeslés. Ugy van ! balról.)

Hogy sem a vörös könyv, sem a külügyminister ur expose ja nem tartalmazta részletesen azokat az iratokat, melyek megfelelhetnének arra a kérdésre, hogy mik voltak közvetlen inditó okai az annexio kihirdetésének, azon meg nem akadhatunk. Hiszen nem is valami nagy látkör, nem is túlszéles lelkivilág kell hozzá, mert a közügyekkel való foglalkozásnak bizonyos érzéke úgyszólván mindenkiben meggyökereztetheti azt a tudatot, hogy a diploinatia valódi hivatása nyilvános ellenőrzés alá csak az eredményeiben jut. (ügy van !) ; az eredménynek az előzményei, a diplomatiai csataterv, a harcz eszközei az intézőknek annyira a legbelsőbb tudatában élnek, annvira az ő rejtett értéküket és erejüket kell, hogy képezzék, hogyha azt nvi Iván osságra hoznák, ezt magamnak kellene legelőbb kifogásolnom azért, mert ezáltal esetleg a jövőre legnagyobb érdekeinket veszélyeztethetné. (Úgy van !)

Már most, t. országos bizottság, ezen külügyi actio eredményét kell vizsgálnom. Az eredmény, mint mondám, megnyugtató. S ebből következtethetjük, hogy az időpont megválasztásában úgy a külügyminister ur, mint az akkori magyar kormány a legnagyobb körültekintéssel és a két államra nézve a legelőnyösebb helyzet kialakulásával és ennek bevárásával jártak el.

Lehet, t. országos bizottság, politikai elfogultsággal, lehet szenvedélyek felszitásával, lehet pillanatnyi sikerekkel, tetszetős allure-ökkel erős kritikát mondani. De ez csak a helyes szempontok figyelmen kívül hagyásával történhetik.

T. országos bizottság ! Az alig pár száz millió