A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1908 - hiteles kiadás (Bécs, 1908)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
II. ÜLKS. 31 állam ezt a fictiót tovább is, de ily körülmények közt lehetetlen volt azt fentartani. (Igaz! Ugg van!) Mindannyiunk meggyőződése az, hogy a mi történt, tulajdonképen csak két bajból a kisebb. Nem, mintha ez a monarchiára nézve a mai körülmények közt valami nagy értékkel bírna, de mikor két baj közt választani kell, minden esetre azt kell választani, a mi kisebb. Különben is Bosznia és Herczegovinára jogczime a két államnak olyan, a melynél erősebbet felmutatni nem lehet. Még az is, a ki a tulajdon minden jogczimét tagadja, egyet elismer, a munka jogát. (Helyeslés.) Már pedig Magyar- ország és Ausztria igen súlyos, igen költséges kulturális munkával meghódította ezt a két tartományt. Az a Bosznia és Herczegovina, melyet a monarchia most magának lefoglalt, egészen más, mint az, melyet annak idején a berlini szerződés alatt occupált. Ez rövid álláspontom erre a kérdésre vonatkozólag. Felszólalásom tulajdonképeni indoka az, hogy a consuláris ügyre vonatkozólag nekem is van néhány megjegyzésem, talán azt mondhatnám panaszom is. A consuláris ügyet különösen a magyar közönség, a magyar kereskedelem és ipar nem kiséri a legnagyobb megelégedettséggel. Nem tartozom azok közé, kik az állami beavatkozástól és közigazgatástól túlsókat várnak. Kétségtelen, hogyha iparunk és kereskedelmünk nagyobb hódításokat nem tesz, az nemcsak a kormányzati tevékenység hibája, hanem az igen sok más tényező hibája, azoké is, a kiknek elsősorban lenne érdeke azokat előmozdítani. Erre lehet igen sok adatot felhozni, mely nemcsak a külkereskedelemben, hanem a belkereskedelmi és ipari tevékenységre vonatkozik. El kell ismerni, hogy a mi consularis ügyünk, ha összehasonlítjuk más államok képviseletével, igen nagy inferioritásban van, ^különösen a német közegekkel szemben. A ki valaha olvasta a német consulatusok felvilágositásait, milyen minuciozitásokba mennek, milyen gyakorlati útmutatásokat adnak a kereskedelemnek és az iparnak, az tudhatja, hogy ilyeneket nem olvasott az osztrák és magyar consulatusok jelentéseiben. Ez alapon egy általános nézet fejlődött ki. Az általános vita folyamán más oldalról is történt utalás, hogy Magyarország és Ausztria állampolgárai szívesebben fordulnak a német consulatusokhoz. Nem akarok túlságos súlyt fektetni arra az esetre, hogy egy, a legmagasabb körökhöz tartozó egyén egyik ismerősömnek, mikor Keletre utazott, azt mondta: engedje meg, hogy jó tanácscsal lássam el, ha valami ügyes-bajos dolga esik, sohase forduljon az osztrák-magyar consulhoz. Ez mindenesetre szomorú tényállás. Az is tudomásomra esett, hogy egy igen jelentékeny magyar iparvállalat a mi consulatusunkhoz fordult a Keleten valami felvilágosításért, — nem is valami fontosabb lépésért, — s ezt nem tudták megadni, s maguk mondták : tessék a német consulatushoz fordulni, az okvetlenül meg fogja adni a szükséges felvilágosítást. Mindenesetre kívánatos volna, hogy a jövőben az összehasonlítás a magyar és osztrák közegekre kedvezőbb legyen, mint most (Helyeslés) és a közönség ne forduljon a német consulatushoz, mert az általános meggyőződés az, hogy azok inkább tudnak segítségére lenni az embernek. Bátor vagyok ugyanerre az ügyre vonatkozólag röviden a magyar állampolgár állapotát rajzolni. Ebben a tekintetben igen sok a panasz. Nem akarok általánosságban beszélni, csak megemlítek egy tényt, a melyet velem közöltek. A tény az, hogy nagyon rosszul bánnak a magyar állampolgárokkal s hogy épen a magyar állampolgárok kénytelenek más állam consulá- tusához fordulni. Több részletet tudnék felhozni, a mely tanúsítaná, — elismerem, vannak bizonyára kivételek, a hol előzékenyebbek a consu- latusi tisztviselők, — milyen tónus az, a melyben a magyarokkal bánnak, s hogy az nem felel meg annak a helyzetnek, hogy mi a consulatusok fentartásához hozzájárulunk. Nem akarom azt mondani, hogy osztrák emberrel nem bánnak néha szintén roszszul, sőt bátor volnék ennek a magyarázatát is megadni. Arra az eredményre jutottam, hogy az is nagy hibája a mi consuli szervezetünknek, hogy ezek az urak túlságosan akarnak a politikai diplomáczia terén érvényesülni, holott a consularis ügy ma már visszatért kiindulási pontjához, hogy elsősorban a kereskedelemnek álljon szolgálatában. E tekintetben^ kellene változtatásokat tenni a szervezetben. Általában hibás a külközegek azon irányzata, hogy főleg a monarchia egységét akarják kifejezésre juttatni. Hiszen találkozunk ezzel más téren is. Mellékesen hozom fel, ezen állításom megerősítésére, hogy a ki kezébe veszi az igen t. közös pénzügyminis- ter urnák jelentését Bosznia és Herczegovináról, az a nyolezadik lapon, hol a hitelügyről szól, olvashatja, hogy beszél a »monarchia hitel törvényeiről«. Ilyesmi pedig nem létezik. Nincsenek olyan törvények, melyek egységesen vonatkoznak a monarchia egészére. Van nekünk törvényünk, és van Ausztriánk, de »monarchia törvényei«, a »monarchia szabályai« ez oly terminológia, a mely nem felel meg annak a közjogi viszonynak, mely Ausztria és Magyarország közt fennáll- Ha ezt találjuk a közös pénzügyministerium- nál, a melynek közegeivel érintkezünk, nagyon könnyen megérthetjük, hogy azoknál a közegeknél, melyek távolabb működnek, ez még inkább előfordul. Ha ebben az irányban egyáltalában valamit kifejezésre kell hozni, kifejezésre kell hozni azt, hogy a két államnak teljesen önálló individua-
