A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1908 - hiteles kiadás (Bécs, 1908)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

hogy semmiféle közvetlen összefüggés köztünk és a közt, a mi történt és a mit érinteni akarok, nem volt, hogy mi e tekintetben teljesen a sem­legesség álláspontján voltunk, illetve azon állás­ponton, melyen általában az európai cabinetek voltak, hogy itt semmi előzetes biztatás, jóvá­hagyás és hasonló nem volt, — ez Bulgáriának királysággá való proklamálása. Én ezt teljesen elfogadom. Nem is tételez­hetem fel, — bár külsőleg vannak bizonyos jelenségek, melyekből az ellenkezőt következtetik : hogy a jelenleg már bolgár király itt járt Buda­pesten s hogy ez mintegy összeesett — hogy külügyministeriumunk és a mi részünkről bármi­féle biztatás történt volna arra, a mit ők tettek, hogy részünkről bármiféle közvetlen ingerenda történt volna ezen esemény előidézésére. De épen ezért, mert eddig szerintem a helyes álláspontot foglalta el a külügyminister ur, hangsúlyoznom kell, hogy jövőre is ugyanezt a semlegességi állás­pontot. a be nem avatkozás álláspontját fogja el­foglalni, különösen a mikor utóvégre ez az ese­mény tényleg súlyos conflagratiót idézhet elő ott a Balkánon. Mert hiszen az iránt legyünk tisztá­ban, — s én azt hiszem, itt helyesen tolmá­csolom a magyar közvéleményt is, — érzelmi momentumok vannak részünkről is, én pl. nem titkolom, hogy az ifjú Törökország irányában határozott érzelmi alapokon nyugvó állásponton vagyok s őszintén mondhatom, hogy igen rokon­szenvezek velük. (Helyeslés.) A mit Szemere Miklós t. barátom kifejezett, teljesen magamévá teszem, talán azért is, mert ugyanazokkal az urakkal szintén voltam szeren­csés találkozni és meggyőződni arról, micsoda fenkölt lelkületű emberek ők és mily nemes czélok azok, melyeket maguk elé tűztek. De akár­mi ly sympatiákkal legyünk az ifjú Törökország irányában, ez minket nem ragadhat oda, hogy egy esetleges konfliktusba directe beavatkozzunk akár az egyiknek, akár a másiknak javára, úgy, hogy ez által a kettejük közötti erőviszonyok akár az egyik, akár a másik oldalon megváltoz­zanak. Mi Bulgária irányában is teljes rokon- szenvvel voltunk és vagyunk jelenleg. Ez érde­künknek is megfelel, hogy jó viszonyban legyünk Bulgáriával. Tisztelettel vagyunk azon nép irá­nyában, mely ily rövid idő alatt a kultúrának és rendnek oly magas fokát érte el, a mint azt Bulgáriában tapasztaljuk. De viszont a mi érzel­meink által Törökország iránt nem ragadtathat­juk el magunkat arra, hogy javára interveniál­junk, vagy megfordítva : Bulgária iránt érzett becsülésünk és rokonszenvünk sem indíthat arra, hogy Bulgáriának olyan segélyt helyezzünk ki­látásba, mely által Törökország már a priori kedvezőtlenebb helyzetbe jutna, mint a mely megfelel saját erejének. Én azt hiszem, a t külügyminister ur azon az állásponton van, hogy ha netalán csakugyan kitörne az a pár év óta készülődő harcz a két nemzet közt, — mert hiszen a legutóbbi események indító okai régtől fogva mélyebben feküsznek — én azt remélem, és azt hiszem, Magyarországon mindenki hasonló­képen gondolkozik, hogy annak a liarcznak mi semleges nézői leszünk. Mi semmiféle aktiv beavatkozásra nem szabad, hogy ragadtassuk magunkat sem az egyik, sem a másik mellett. A mit mi tehetünk, az az, hogy mint jó barátja egyiknek is, másiknak is, igyekezzünk lehetőleg elhárítani a konfliktust, és ha ez a konfliktus mégis kitör, a mi barátságos jó szolgálatainkat arra fordítsuk, hogy a béke minél előbb helyre­álljon s ott végleges állapotok teremtessenek. Ezentúl azonban a mi szerepünk nem lehet más, mint a mi volt a múltban : tisztán a semlegesség, a jóakaró barátnak néző szerepe. Áttérek már most azon ránk nézve sokkal fontosabb eseményre, a mely már a mi saját művünk, — többes számban beszélve — mert hiszen nemzetközi vonatkozásokról lévén szó, itt a t. külügyminiszter ur kétségkívül velünk egy és mi vele egyek vagyunk még abban az eset­ben is, ha valaki nem helyeselné az ő politikáját, mert mig a mi képviselőnk, természetesen értünk cselekedett és a mi történt, azt mi vele együtt cselekedtük. A mi ezt a nagy kérdést, t. i. Bosznia annexióját s ezzel kapcsolatosan a szandzsák kiürítését illeti Törökország részére, teljesen elfogadom a t. előadó urnák jelentésé­ben foglalt azon álláspontját, hogy mi ennek az egész kérdésnek a közjogi oldalával, t. i. azzal, hogy Ausztria és Magyarország micsoda jogviszonyba fognak kerülni — mert kell, hogy kerüljenek — Boszniával és Herczegovinával, ezt a közjogi oldalát az egész kérdésnek én is kikapcsolandónak tartom s azzal nem is akarok in merito foglalkozni a delegatióban, mert arra a delegatiónak szerintem nincs meg a hatás­köre; de mégis lehetetlen nem reagálni arra a provokáló hangra, a mely az osztrák delegatió­ban épen e kérdésben felmerült. Ha a legtekintélyesebb osztrák delegátusok egyike helyesnek találja felvetni e kérdést, akkor, még mindig azt mondom, nem helyes, hogy ezt tárgyaljuk. De egyáltalában nem is reagálni rá, meg nem mondani legalább, hogy mi ezt nem acceptáljuk, ez, azt hiszem, megint hiba volna. Az osztrák delegatióban olynemü felszólalás történt, hogy a történeti jog e kérdésben nem számit és a közjogi végleges rendezésre nézve nem lehet más irányadó, mint az, hogy Bosznia és Herczegovina Ausztria és Magyarország közös áldozatával szereztettek meg. Azt hiszem, senki sincs a magyar delegatió­ban és Magyarországon, a ki azt ne vallaná, hogy ezt lehetetlen acceptálni. Lehetetlen tör­téneti jogainkról lemondanunk. Egészen más volna a helyzet akkor, ha olyan terület közös megszerzéséről volna szó, a mely soha semmiféle viszonyban sem volt Ausztriával, sem Magyar­

Next

/
Thumbnails
Contents