A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1907 - hiteles kiadás (Bécs, 1907)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság jegyzőkönyve

46 X. ÜLÉS. A hogy a jövőben is terjesszen elő kimutatásokat a katonai nevelő- és képzőintézetek növendékeinek lét­számáról, az ezen intézetbe való föl­vételre pályázókról, a pályázatok eredményéről, a kincstári és állami alapítványi helyek adományozásáról, a magyar nyelv oktatásának, vala­mint a magyar nyelvű oktatásnak eredményéről s a fizetéses helyek betöltéséről, és részletesen tüntesse föl ezen kimutatásokban a növen­dékek, illetve pályázók honosságát, anyanyelvét és azt, hogy a magyar iljak közül bányán katonatisztek gyérmékéi, hányán államhivatalnokok gyermekei és hányán tartoznak egyéb kategóriába ; továbbá mutassa ki, hogy hány magyar tiszt és hadapród osztatott be a legutóbbi évben nem magyar csapatokhoz és pedig hány hivatalból és hány saját kérelmére s hány osztrák honos tiszt szolgál magyar ezredben ; mutassa ki, hogy a katonai orvosjelöltek részére szánt ösztöndíjak a legutóbbi két évben a jelöltek honossága és egyetem sze­rint miképen oszlottak meg, térj esz - szen elő kimutatásokat az egyéves önkéntesek számáról, azok első évi, esetleges második évi szolgálatának s tiszti vizsgáiknak eredményéről, valamint a hadsereg összes nyug­díjasairól s utóbbiban tüntesse fel azt is, hogy a nyugdíjas mennyi időt töltött azon rangban, a mely után nyugdíját élvezi és szolgálatának hányadik évében lépett nyugdíjba. II. Utasittatik a közös hadügymi- nister, hogy a magyar szent korona országaiban lévő katonai intézetek fölvételi vizsgáinak tantárgyait a magyarországi középiskolák tananya­gával összhangban állapítsa meg. \ i

Next

/
Thumbnails
Contents