A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1906 - hiteles kiadás (Bécs, 1906)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság irományai
25. szám. módon igyekezzék megakadályozni azt, hogy a szerződést kötött termelő vagy termelők mások terményeit szállítsák, avagy a szerződést alvállalkozókra ruházzák, mert az ilyen eljárás nem felel meg a közvetlen forrásokból kívánt beszerzés czéljának, sőt a ezél elérését egyenesen lehetetlenné teszi. A hadügyministernek ezen határozatra adott válasza a következő: A közös hadügyministerium már az 1901. év tavaszán küldött ki saját elhatározásából egy magasabb rangú hadbiztossági tisztviselőt Bajor- és Szászországba, az ottani élelmezési berendezések tanulmányozására, mert a termelőktől való közvetlen beszerzés rendszere azon időben a nevezett két államban volt a legjobban kifejlődve. Ezen tanulmányi utazás eredményei alapján a közös hadügyministerium még 1901-ben indíttatva érezte magát arra, hogy a hadsereg számára szükségelt mezőgazdasági termények beszerzését a következő alapelvek szerint szabályozza : 1. Hadterületi körlet szerinti beszerzés. Ezen beszerzési mód a decentralizá- czió elvének telel meg, a mennyiben minden egyes hadterületi körlet szükséglete külön-külön lesz beszerezve s ennek folytán ajánlatok is csak az illető hadterületi körletből, esetleg az illető állam területéből, a másik állam polgárainak kizárásával, Magyarországon tehát csakis magyar honpolgárok részéről, lesznek elfogadva, illetőleg tekintetbe véve.