A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1906 - hiteles kiadás (Bécs, 1906)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

VI. ÜLÉS. 197 »és egyéb előterjesztések ' szavak kihagyásával ajánlom Okolicsányi bizottsági tag úr határozati javaslatát elfogadásra. Ezen általam benyújtott határozati javaslat értelmének tisztába hozatala czéljából legyen szabad megemlítenem, hogy én az »egyéb elő­terjesztések«: alalt értem azokat a jelentéseket, kimutatásokat, melyeket a közös ministerek szin­tén az országos bizottságok elé szoktak terjesz­teni, és éppen ezek azok, a melyek ránk nézve a legnagyobb fontosságúak, mert hiszen leg- többnyire ezekből merítjük tájékozásunkat a közös minislerek által kezelt ügyekről és ezen ügyeknek azon időbeli állásáról. Én tehát épen ezen kifejezésre, hogy »egyéb előterjesztések«, igen nagy súlyt helyezek. De az ellen semmi kifogásom, sőt az egé­szen természetes, hogy ha akár a legutolsó napokban valamely előterjesztés bizonyos vál­toztatást kell hogy szenvedjen, vagy ha van valamely bizalmas természetű előterjesztés, me­lyet különben úgy sem szoktak soha a plenum elé hozni, hanem mindig az albizottságban tár­gyaltatnak, ezek osztassanak ki az utolsó napon az országos bizottság tagjai közt. Hiszen volt rá eset, hogy mikor már az országos bizottság egy pár hétig tárgyalt, akkor jött a közös mi- nisteriumok valamelyikétől valami uj előterjesz­tés, a mely tájékoztatásul szolgált, a mely eset­leg határozat hozatalát provocálta. Hiszen ez előfordulhat ezután is, ha az előterjesztések nagy tömegével készen vagyunk, és a tájéko­zódást magunknak megszereztük ; akkor azután az ily apró változtatások vagy bizalmas előter­jesztések jöhetnek utólag is. Határozati javaslatomnak czélja csak az, hogy nekünk módot és időt adjanak arra, hogy kellőképen előkészülhessünk a tárgyalásokra. Mert méltóztassék elhinni, rossz benyomást tesz a köz­vélemény előtt, hogy mi itt igazán rohamosan folytatjuk a tárgyalásokat ; annyira sietünk min­dig, hogy már évek óta bizonyos záró-terminu­sokhoz van kötve a mi ülésezésünk befejezése, azontúl nem szabad tárgyalni és addig mindent el kell végezni Tudom, hogy nem akadályozzák erő­szakkal a tárgyalást, de ez igy ki van mondva, és tárgyalunk délelőtt, délután, azelőtt éjszaka is. Ilyen tárgyalási modor mellett az ember csak­ugyan nem képes az előterjesztéseket akkor ta­nulmányozni, mikor az országos bizottság együtt van. Elk: dvetlenkedik az ember a részvételtől, mikor látja, hogy nincs módjában magának a kellő tájékozást megszereznie. Talán sok felesle­ges felszólalást és kérdést is el lehetne kerülni az által, hogy a bizottság tagjainak alaposabb tájéko­zódásra adnának alkalmat. Mert hiszen gyakran oly kérdéseket vetünk fel, melyekre, ha foglalkoz­hatunk vala az előterjesztésekkel, megtaláltuk volna a feleletet a kiosztott füzetek óriási töm­kelegében. A tárgyalás komolyságának, a munka ered­ményesebbé, intensivebbé tételének érdekében szükséges tehát, hogy több idő álljon rendel­kezésünkre. (Úgy van! Úgy van!) Én egyátalában nem vagyok meggyőzve a t. közös pénxügyminister úr által előadott kifogá­sok által és különösen nem fogadom el azt a kifogást, hogy ez valami parlamenti testületnek a jogát sértené, ha ezen előterjesztések az orszá­gos bizottság tagjai közt kiosztatnak, mielőtt a bizottság megalakul. Engedelmet kérek, a mint az országos bizottság kiküldésére a két állam országgyűlése fel van hiva, akkor mindazok az előterjesztések, melyek ezen országos bizottság elé kerülnek, egyúttal és azonnal az országos bizottság tulajdonává lesznek. Ezen bizottságok egyszerűen az országgyűlésnek kiküldött bizott­ságai és semmiféle különös parlamenti jogokkal vagy állással nem bírnak. Az országgyűlés tag­jai előtt pedig egyátalán semmi sem képezhet rejtett dolgot, a mi ezen előterjesztésekben fog­laltatik. Legfeljebb azt a módosítást volnék hajlandó megtenni határozati javaslatomon, hogy 15 nap helyett 8 napot vennék bele, hogy t. i. nyolcz nappal a megalakulás előtt már okvetlenül ke­zünkben legyenek ezek az előterjesztések. Mert legalább is nyolcz napnak okvetlenül rendelke­zésünkre kell állania az országos bizottságok kiküldése és megalakulása között. Mondhatom, igen szerény vagyok, mikor ezen nagy anyag­nak áttanulmányozására legalább nyolcz nap biztosítását kérem. (Helyeslés) Határozati javaslatomat teljes méitékben fenntartom, azzal az egy változtatással, hogy a 15 nap helyébe nyolcz nap tétessék.

Next

/
Thumbnails
Contents