A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1904 - hiteles kiadás (Bécs, 1904)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság jegyzőkönyve
A IV. ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVE. 31 ságok, hogy a lótápot, de főleg a széna- és szalmaszükségletet az egyes helyi viszonyok szerint saját hatáskörükben közAetlenül a termelőktől igyekezzenek beszerezni. A katonai szükségletek közvetlen szállítására szerződő magántermelőnek csak az tekintendő, a ki a saját termelését adja el. A hadügyi kormányzat felhivatik, miszerint szerződéseinek feltételei által és egyéb rendelkezésére álló módon igyekezzék megakadályozni azt, hogy a szerződést kötött termelő vagy termelők mások terményeit szállítsák, avagy a szerződést alvállalkozókra ruházzák, mert az ilyen eljárás nem felel meg a közvetlen forrásokból kivánt beszerzés czél- jának, sőt a czél elérését egyenesen lehetetlenné leszi. 12. 19. »A hadügyminister felhivatik, hogy a hadbíróság állományának szaporításánál kiváló gondja legyen arra, hogy kellő számú oly hadbíró legyen, a ki a magyar nyelvet teljes mértékben bírja.« 13. 20. »A magyországi ezredekben az ezred- nyelvnek megállapításánál és a legénységnek oktatási és kiképzési nyelv szempontjából való osztályozásánál első sorban a magyar állami nyelv tudása veendő figyelembe és csak azoknál, a kik azt nem bírják, a nem magyar nyelv. Felhivatik a közös hadügyminister, hogy az e részben tett intézkedések eredményéről a jövő országos bizottság elé is terjeszszen jelentést.« 21. Tárgyalás alá vette azután az országos bizottság a múlt évi előirányzattal szemben mutatkozó eltéréseket. Ennek során : 1. tétel. Többszükséglet a hadügyminis- terium személyi és dologi kiadásainál . . . 39.020 K megszavaztatik. 22. 2. tétel. A raktártisztek illetékeinek előirányzása a gyalogság, a vadászcsapat és a lovasságnál ...................................................... 329.895 K megszavaztatik. 23. 3. tétel. Hét helyi alkalmazásbeli I. osztályú százados szükséglete ... . 33.057 K megszavaztatik.