A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1903 - hiteles kiadás (Bécs, 1903)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság jegyzőkönyve
32 A VII. ÜLÉS JKGYZÓKÖN Y VU. Magyarország között fennálló szövetségi viszonynak megfelelőleg megbizatott ő császári és apostoli királyi Felsége nevében azzal, bogy az olasz király ő Felségét üdvözölje. Másodszor: ezen üdvözlés nem maradt el, hanem — mint előre meg volt állapitva — Trevisoban történt meg, a hol az olasz király ő Felsége Steininger bárót felette kegyesen fogadta és magas rendjellel tüntette ki. Az illető kihallgatást épen csak egy kis vasúti baleset, azaz vis major folytán kellett néhány órával elhalasztani. Harmadszor : valószinűleg a lapokból merített ama hir, mintha az olasz király ő Felsége bizonyos osztrák alattvalókat, a kik ugyanakkor tüntetés czéljából Udinében jelentek meg, fogadott volna, nem való. O Felsége őket nem fogadta. Negyedszer : ép úgy nem való azon hir, hogy a múlt évi hadgyakorlatok alkalmával nagyobb olasz csapatok több Ízben átlépték az osztrák határt, ugv, hogy a hadügyi kor- inán}T a Bozen és Innsbruck között, tehát az ország belsejében hadgyakorlaton ugyanakkor összpontosított csapatokból kénytelen volt sürgősen csapatokat a határra rendelni és a határt szigorú őrizet alá venni. Minden évben és mindkét részről megtörténik, hol gyakrabban, hol ritkábban, hogy katonák átlépik a határt. Emiek jelentőséget nem tulajdonítanak, mert éppen ott a hegyekben a határ nagyon gyakran nehezen ismerhető fel. Csak igy történt ez a múlt nyáron is és valószínűleg ennek tulajdonitandók a hírek, a melyekre a, t. bizottsági tag ur ^hivatkozott. Különben a hadgyakorlatok tökéletesen tervszerűig folytak le a nélkül, hogy csapatok a terven kívül valahova küldettek volna. E feleletemből kifolyólag az interpellatió- nak két utolsó pontja, úgy hiszem, elesik. Az országos bizottság a választ tudomásul veszi. 5. A közös külügyminister képviselője válaszol gróf Apponyi Arbertnek az ülés elején előterjesztett interpellatiójára a következőkben :