A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1902 - hiteles kiadás (Bécs, 1902)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
107 VII. ÜI,ES. minister úr maga azt mondja, hogy erre számítani nem lehet, hogy ezen vasút stratégiai szempontokból épült, tehát hiány lesz. Hogy fedezzük e hiányt? Erre csak két mód van. Vagy vau a t. pénzügyminister úrnak feleslege a bosnyák budget keretében, és akkor azzal fedezi, vagy előáll az 1880: VI. törvényczikk 3. §-ában előrelátott eset, a mely szerint »ha és a mennyiben ez azonnal elérhető nem lenne« — tudniillik hogy fedezhetők legyenek a költségek a megszállott tartományok jövedelméből — »a rendes közigazgatás érdekében fedezendő ösz- szegekreVonatkozó előterjesztések a közös ügyekre nézve fennálló törvények értelmében a monarchia két felének kormányaival egyetértőleg állapitan- dók meg.« Vagy vannak tehát feleslegek, a melyekről nem tudunk és akkor ezekkel fedezik a költségeket, de akkor a budget nem reális ; nem tudjuk igazolni, honnan erednek, miként jöttek, hogyan keletkeztek e többletek. Vagv pedig beáll az az eset, hogy mi fizetünk rá. No de akkor meg, t. pénzügyminister úr, jogunk van alaposan meggyőződni, arról, hogy milyen jog czímen, milyen pénzügyi gazdálkodás mellett terhelik önök meg a monarchiának két államát Bosznia javára. Ezen oknál fogva is kérem és követelem, hogy méltóztassanak végre-valahára a zárszámadásokat is előterjeszteni és méltóztassanak valahára szakítani azzal az eddigi eljárással, hogy a budgeteket csak előterjesztik, de szavazásra nem bocsátják. Áttérve magára Bosznia közigazgatására, ezt csak egy szóval jellemezhetném: ezek tarthatatlan állapotok. A régi, elavult, igazi osztrák gyarmatpolitikát űzik ott. Gyarmatpolitikát űznek, de ennek csak a rossz oldalát érvényesítik. A jó oldalát, a melyből az anyaországoknak hasznuk lenne, egészen szem elől tévesztik. Nem volt dynastia, a mely oly szép, oly gyönyörű, oly gazdag gyarmatokat oly könnyű szerrel szerzett volna meg, mint épen a mi dy- nastiánk. Ki ne emlékeznék vissza V. Károly idejére, a kinek birodalmában a nap sohasem szállott alá? Ki ne emlékeznék vissza azokra a viruló provinciákra, a melyeket bírtunk Belgiumban, Hollandiában, Amerikában és a legutolsó időben Olaszországban? Mind elvesztettük. Miért? A szerencsétlenül megválasztott kormányzati rendszer miatt és a mi szerencsétlen hivatalnoki karunk miatt. Mindig, ha egy véletlen folytán egy viruló boldog országot hatalmukba kaptak, az volt a legelső : felforgatni mindent, nem törődni az illető nemzetnek érzelmeivel, kicsinyesen bántani őket, a hol lehetett és annyira megutáltatni saját magunkat, hogy a legelső conflagració, a legelső háború elelegendő volna arra, hogy az ellenség ne csak kapuinkat döngesse, hanem a kapu mögött is felkeressen, Ugyanez áll Boszniára Mert az egész kiindulási pont, a hogyan az igen tisztelt péznzügy- minister úr Boszniát megítélte, tévesztett. A berlini szeiződés azon feladat elé állított minket, hogy egy elégedetlen, lenyűgözött, kizsákmányolt, elmaradott népet civilisáljunk ; a civilisatió- val ne úgy ismertessük meg őket, mint a hogy az angolok teszik Afrikában, hogy legelőször is a rumot hozzák be, — mi pedig a nyugati ci- vilisatió rossz oldalaival ismertettük meg őket, —- hanem hogy anyagi jólétöket fokozzuk, jól bánjunk velők, és megértessük és megszerettessük velők az új anyaországot. E mellett nagyon jól lehetett volna haladni s egyszersmind a másik nagy szempontot is követni lehetett volna, a mely a mi szempontunk és a mi érdekünk, hogy olt egy coloniát alapítsunk, a mely a mi, úgyis nagyon szorongatott iparunk számára egy »Hinter- land«-ot képezhetne. De e helyett mit tett az igen tisztelt pénzügyminister úr? Egy mintaországot akart alpitani, rnintaországot akart ott creálni annak a tartománynak akarata ellenére, hogy »ime, majd én megmutatom nektek, Európa, hogy mire képes vinni egy — elismerem — genialis államférfiú egy elhagyatott, egy lenyűgözött népet!« Az igen tisztelt pénzügyminister úr megfeledkezett egy dologról ; arról, hogy épen úgy, a mint az egyes ember életében sem történik a fejlődés rohamosan, hanem át kell élnie a gyermekkort, a fiatalkort és a férfikort, a mig azután beáll a hanyatlás kora : úgy nemzetek életében is megvannak a fejlődési szakok, csakhogy ott a fejlődés lassabban történik. A gyermekkort, a fiatalkort itt egész generaliók képviselik. Az első generatio csak egy lépéssel mehet előre ; már a második annyira erősbödik, hogy két három lépést is haladhat ; a harmadik még jobban és hamarább 14* t 1
