A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1902 - hiteles kiadás (Bécs, 1902)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

mok területi épségének biztosításában látják«. Tehát a szövetkező államok egymás mai birtoklását és mai területi épségét biztosítják, ez a célja. Nem lehet föltételezni, hogy egy külügy- ministeri exposéba pongyola kifejezések jussanak bele. Ismerve a t. külügyminister úr kifejezéseinek szabatosságát ezt föltételezni különösen vele szemben nincs semmi okunk.

Az ő általa többszörösen körülirt területi biztosítás azonban — legfontosabb vonatkozásában — azt jelenti, hogy Ausztria és Magyar- ország katonai hatalmival biztosítja Németországot az 1871-iki területi vívmányok birtokában. Bármikor tehát az az állam, a melyhez ezek a területek 1871 előtt tartoztak, a revindicate szándékával állana elő, — én nem mondom, hogy előáll és nem mondom, hogy ahhoz joga van vagy nincs — de ha bármikor előáll, a mi monarchiánk ezen revindicatió ellenében Németországot a szövetséges szerződés alapján fegyverrel megvédelmezni tartozik.

Én megengedem, t. uraim, hogy a mi szövetségünk ennek a leszámolásnak a kitörését késlelteti, hogy ez idő szerint az európai béke fentartását az az erőteljes fegyveres háttér, a melyet Németországnak maga köré vonnia sikerült, ez idő szerint biztosítja. Mégis bármenynyire gondolkodom a dolog fölött, sem most, sem soha annak jogosultságát el nem ismerhetem, hogy mi fegyveres készültségünkkel álljunk azon két nagy nemzet viszálya közé, hogy mi állást foglaljunk az egyik mellett a másik ellenében, hogy mi magunkat annak a mérhetetlen veszélynek, a mi a végsőig feszitett franczia és német hadi készültségből és egy esetleges fegyveres kitörésből előállhat, kitegyük.

Ne sentimentaliskodjunk, uraim. Nézzünk nyíltan a szövetségből előállható helyzet alakulása elé.

Nekünk ez a közép-európai coalitio biztosságot van hivatva nyújtani azokban az érdek- ellentétekben, a melyek Oroszországgal szemben esetleg előállanak.

Bennünket a hármas szövetség, természetes, nyugati irányban nem védhet, hacsak Franczia- ország részéről nem érnek támadások; keleten a Balkán kicsiny államai oly csekély relatióban vannak velünk, hogy ezek sem jöhetnek tekintetbe. A hármas szövetség értéke kizárólag az ama nagy északi hatalom ellen való védekezésben állhat, a melylyel szemben érdekellentétek keletkezhetnének. De éppen most hallottuk, sőt a külügyi albizottság jelentésében olvastuk, hogy a t. minister úr is azt mondotta, hogy az Oroszországgal szemben fennállott nagy ellentétek, a melyek régebben veszélyeseknek tűntek fel, megszűntek, megszűntek pedig amaz okos és helyes politikának követése folytán, a mely kizárta, hogy mi a Balkán államok területén más czélokkal bírnánk, mint amaz államok függetlenségének és önállóságának előmozdítása. Megszüntettük, a mint a minister úr mondta, azt a prestiges politikát, a mely gyanús és alattomos utakon akarta érdekkörébe vonni egyik és másik államot, mindkét hatalom, Oroszország és Ausztria-Magyar- ország is, tudatára jöttek annak, hogy egyenes és őszinte politika útja az, a mely mindkettőre nézve az érdekellentétek eloszlására a legalkalmasabb.

Ma tehát azok a veszélyek, a melyek erről az oldalról monarchiánkat veszélyeztetik, a legcsekélyebb mértékben vannak meg. De számításba sem veszem ezt a körülményt. Feltételezem, hogy a veszély erről az oldalról reánk nézve ma is épp úgy áll fenn, mint a múltban. Csak azt vizsgálom, — és végre is ez a kérdés, — hogy e veszély esetében a nagy áldozatokkal fentartott hármas szövetség és Németország nagy katonai ereje mennyiben szolgálhat a mi monarchiánk védelmére?

Hiszen ezzel szemben, a mi hármas szöve-- ségünkkel szemben, fenforog, — at. mmisler úr mondja és ezt mindnyájan tudjuk, — a fi anczia- orosz alliance. Ha tehát nékünk Németország az ő nagy katonai erejével Oroszország ellen segítségünkre jön, vájjon akkor ennek az alliance- nak másik tagja, a mely már rég várja, hogy régi szenvedélyét kielégítse, nem követ-e el majd mindent, hogy Németország nagy katonai erejét elvonja attól, hogy nékünk segítségére legyen és azzal megtegye a maga elszámolását ?

Helyes politika-e a veszély ama pillanatában, a mely minket kelet felöl érhet, másra, mint kizárólag magunkra támaszkodva, csak egy perczig is abban bíznunk, hogy Németország katonai ereje a végveszély pillanataiban segítse-