A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1901 - hiteles kiadás (Bécs, 1901)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
V. ÜLÉS. 151 tóttá őt carrierjének folytatásától és indokolatlanul hamarabb megterhelte az államháztartást a nyugdíjával. Tudok egy más esetet. A vezérkarban volt egy tehetséges fiatal tiszt, a kinek csak egy hibája volt, hogy nyíltan kimondotta azt, a mit gondolt és ezért nyugdíjba került. Egy más esetet tudok, mely egyik jó barátommal történt, a ki sajnos, fegyelmi tekintetben nagy hibát követett el, melyet fegyelmi eljárás útján meg is toroltak rajta. Tehetséges fiatal ember volt, a vezérkarhoz volt beosztva és poharazás közben érkezett hozzá tiszttársai körében egy parancs, a melyről azt hitte, hogy ez nem felel meg egészen Sokrates bölcsesé- genek ; összegomolyitotta és eldobta. A következménye az volt, hogy fegyelmileg szigorúan megbüntették. Megérdemelte. De azon kívül e tehetséges fiatal tisztet áthelyezték a csapathoz, úgy, hogy veszendőbe ment az a sok évi fáradozás, az a tanulás, a melylyel képezte magát A másik az, hogy nem tartják meg a vasárnapi pihenőt. Voltam oly szerencsés a hadügyi kormány t. képviselőjének egy levelet átnyújtani, a melyben panaszkodnak, hogy Budapesten, gondolom az üllői-úti kaszárnyában, pünkösd vasárnapján délután két vagy három órától estig a csapatokat fegyver alatt tartották »Marsch-Adjustirung«-ban, abban az óriási hőségben s büntetésből exerciroztatták. Én azt hiszem, ha megérdemelte e csapat a büntetést, eléggé meg van büntetve az a szegény katona, ha nem szabad kimennie a kaszárnyából, ha e napra laktanyafogságot kap, de a legnagyobb ünnepek egyikén tiszteket és legénységet a legnagyobb hőségben teljes felszereléssel kivonultatni, ez a kegyetlenséggel határos. Nem ilyen szerek valók arra, hogy megkedveltessék a katonaságot. Az a szegény katona amúgy is eléggé igénybe van véve és megérdemli, hogy ezt a vasárnapot békében tölt- hesse. Megtörténik továbbá, hogy a vezérkar, a falú si nép megbotránkoztatására, vasárnapokon Generalstabs-utazásokat rendez. Ha azoknak a tiszteknek nincs szükségük arra a vasárnapi pihenőre, méltóztassék csak tekintetbe venni azt, hogy oda legénység is van beosztva és a mikor a tiszt urak az ő nagy haditerveiket és csatáikat megnyerik ott a papíron, ez a legénység a lovakat tisztogatja. Ezeknek a szegény embereknek tehát azt a kis vasárnapi pihenőt szintén lehetne juttatni. Egész sorozata mutatkozik az ily tüneményeknek. Ott van az a szerencsétlen Takoli- Ledochowski-ügy. Sajnálom, hogy határozottan ellentétben állok e tekintetben az eset egész felfogására nézve t. barátommal, Bolgár Ferenczczel, a ki azt mondja, hogy baj a párbaj, de addig, a mig a társadalom nem sanálja a dolgokat, addig a tisztikar nem sanálhatja. Engedelmet kérek, de megfordítva áll a tétel. Sajnos, többször, mint egyszer volt alkalmam párbajt vívni. Elitélem, mert tiltja egyházam, elitélem, mert tiltják az állam törvényei, elitélem, mert oktalan, barbár szokásnak találom; s a hányszor abban a helyzetben voltam — a melyet, a mennyire csak lehetett, kerültem — mindig azon nagy társadalmi nyomás alatt állottam, a mely éppen a katonaság révén nehezedett reám. Nem úgy áll az, mondom, hogy a míg a társadalom nem rendezi a dolgot, a katonaság nem rendezheti. Az igen tisztelt barátomnak talán még többször volt alkalma, párbajoknál közbenjárni, mint nekem és tudja, hogy ha azután a törvény előtt állunk, akár mint vádlottak, akár mint secundansok, nem egyszer halljuk azt: kérem, én elitéiem a párbajt, én oktalannak, én rossznak tartom, barbár szokásnak tekintem, a mely nem csak az illetőt veszi igénybe és sújtja esetleg, hanem kihat nem egy családnak is a szerencséjére. De azután előállunk : Kérem, mi az átalános védkötele- zettség folytán tisztek is vagyunk. Ha én itt a polgári bitó előtt kijelentem, vagy átalában, ha kijelentem, hogy én nem párbajozok, én elitélem a párbajt, engem megfosztanak tiszti rangomtól és szégyennel elcsapnak. Ez pedig diffamáló a nagy társadalom előtt is, mert ott nem kérdezik, miért bocsátottak el, hanem azt mondják : ez cassált tiszt, csak úgy, mint arra, a ki becstelen adósságokat csinált vagy más becstelenséget követett el. A hiba tehát nem itt van, hanem igenis a katonaságnál. Ha nem lenne oly átalánosan elterjedt vélelem az, hogy egy katonatiszt ez által a gyávaságnak a stigmájával van meg-
