A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1901 - hiteles kiadás (Bécs, 1901)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
126 IV. ÜLÉS. latot, mely tisztán az ünnepély számára van beigtatva, abban megtartani nem szükséges. Más volt az az idő, mikor a fejedelmek a magok gyönyörűségére tartottak katonákat; de most a katona nem luxustárgy, hanem a nemzeti védelem szervezete, annak idejét, képességeit mással elfoglalni nem szabad, mint a mivel hazájuknak védelmére lehetnek. Nem szabad a katonát más mozdulatokra, más alakzatokra, más menetelésre betanítani, más fegyverfogásban gyakorolni, mint a mire tisztán háború idején szüksége van, és a mivel hazáját, nemzetét és királyát védelmezi. De akkor, t. bizottság, szakítani kell azon régi hagyományokkal, melyek abból állanak, hogy az ünnepélyeknek legnagyobb díszét és azoknak legmagasabb pontját képezi egyik-másik katonai testület elvonulása. A csapatoknak az a szép elvonulása több munkát és fáradságot vesz igénybe, mint a menynyit érdemel, mert az háború idején lehetetlen alakzat, lehetetlen menetelés, a mi pedig a háborúban lehetetlen, annak betanítása is feles leges. Mindnyájan a harczért és a harczuak becsülettel való megvívásáért vannak, de a polgárokat nem lehet kötelezni, de nem is szabad, hogy több időre vonassanak el a polgári munkától. A hadseregnek új tüzérséggel való ellátása szintén programmon áll. Be van jelentve, hogy kísérletek folynak. Mi nem tudjuk, hogy ezen kísérleteknek milyenek az eredményei, nincs is jogom ezeket az eredményeket idő előtt kívánni, hogy köztudomásra bocsáttassanak. De annyit már most is előre meg kell mondanom, hogy oly fontos kérdésben, mint a tüzérség átalakítása, akkor, mikor a tüzérségi anyagnak technikai megalkotása egész Európában a hadseregek legnagyobb gondozását veszi igénybe, sem habozásnak, sem ingadozásnak helye nincs; söl kénytelen vagyok kimondani, hogy a hadügy- ministeriumnak már régen tisztába kellene lennie egész tüzérségünk átalakításának tervezetével, mert az újabb hadviselés a tüzérség tekintetében nagyon fontos és az eddigi tapasztalatoktól eltérő eredményekre vezetett. Eddigelé átaláno- san elfogadott elv volt, hogy a tábori tüzérségnek csataágyúi lehetőleg egységes calibre szerint, egységes formában legyenek megalkotva. Az újabb hadviselések, melyek a messzehordó és gyorsan tüzelő lőfegyverek hatásával ismertettek meg, bebizonyították azt, hogy mig tüzérségünk 2500—3000 méter távolságra volt képes az ágyúit használni, most az új tüzérségi anyag 4—5000 méterig lő meglehetős bizonyossággal, a minek következtében a taktikai vezetés a háborúban rátért arra az elvre, a melyet Károly főherczeg hirdetett, tudniillik a helyes katonai hadállásnak elvére. Egy jól megválasztott hadállás, mely kellőkép meg van erősítve és kellőleg meg van védelmezve, az ellenséget arra kényszeríti, hogy azt megostromolja és a ki magának ilyen hadállást tud biztosítani a védelemre, az kétségtelenül fölényben van azzal szemben, a ki azt megostromolja. Magára a tüzérségre nézve láttam és tapasztaltam, hogy ma már nem az egycaliberű csataágyúk alkalmaztatnak, hanem szükséges, hogy nagy és messzehordó ágyúk legyenek, a melyek képesek az elfoglalt hadállást megvédelmezni, vagy egy hadállást megostromolni addig, mig a többi ágyúk és lőfegyverek használhatókká válnak. Sőt annak is felmerül a szüksége, és a németbirodalmi hadügyi kormány annak már eleget is tett, hogy oly ágyúk is vétessenek be a csataágyúk körébe, a melyeket Haubitznak neveznek és a melyeknek természete, hogy nem messze távolságra hordanak, hanem közelről az ostromló csapatok közé szórják a lövegeket és igy távol tartani és megsemmisíteni képesek azokat. T. országos bizottság! Midőn tüzérségünk újjáalakításáról van szó, nekünk teljesen tájékozva kellene lennünk arról, hogy a hadügyi kormány a hadügyi védelemnek és a hadi támadásnak mely eszközei felett akar rendelkezni a tüzérségnél. Tisztában kellene lennünk az iránt, hogy a régi bronzanyagot akarják-e felhasználni, vagy, a miként már mindenki szakított vele, az aczélanyagra kivánnak-e átmenni. Az én meggyőződésem szerint az egész világ tapasztalásával szemben, azon óriási nagy kezdősebesség mellett, a melylyel a messzehordó ágyukból kell, hogy a lövegek kiépíttessenek, azon nagy hőség mellett, a melyet az ágyúk töltésére felhasznált löporanyag ki fog fejteni, a bronzanyag felhasználása csak hiába
