A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1901 - hiteles kiadás (Bécs, 1901)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

IV. ÜLÉS. 113 kingi, tokioi és cetinjei követségi paloták épí­tésére és berendezésére lesz fordítható, a tnaga egész terjedelmében nem valósulván, az emlí­tett czélra még 65.000 forint, vagy 130.000 korona szükségeltetik, mely összeg erejéig a külügyministerium póthitelt kér.Továbbá a házi, udvari és állami levéltárnak a ministeri palota mellé történt építése folytán, valamint magá nak a ministeri palotának kiépítése folytán 27.727 korona 64 fillér többköltség merülvén fel, ez összeg erejéig póthitel kéretik. Ugyan­csak a ministeri palotában a házi, udvari és állami levéltárak hozzáépítése több rendbeli, még ez idén véghezviendő építkezést és átala­kítást tévén szükségessé, ezen czímen 62.000 korona póthitel vétetik igénybe. Végre mint­hogy a Mexikóban felállítandó császári és ki­rályi követség még a folyó évben való életbe­léptetése kívánatosnak látszik, annak félévi költségei volnának póthitelként megszavazandók 45.500 koronával. Indítványozza tehát az albi­zottság a következő határozati javaslat elfoga­dását : Az 1897-ik, 1900-ik és 1901-ik évre szóló közös kiadások és bevételek költségvetéséhez a következő póthitelek engedélyeztetnek: 1. Fejezet. Külügyministerium. Az 1897-ik évi szükséglethez: 2. czím. Diplomaliai kiadások. e) (új) A pekingi, tokioi és cetinjei követségi pa­loták építésére és berendezésére 65.000 forint. Az 1900-ik évi rendes szükséglethez: 1. czím. a) Központi vezetés 27.727 korona 64 fillér. Az 1901-ik évi rendes szükséglethez: 1. czím a) Központi vezetés 62.000 korona. 2. czím. Diplomatiai kiadások 41.500 ko­rona. Ezen két utóbbi tételre nézve ép úgy mint tavaly, egyszersmind a quotaszerű felosztás is kell, hogy határozatba menjen s ezért kiegészí­tendő a következővel : »Ezen az 1901. évre közösen fedezendő póthitelek összesen 103.500 koronát tesznek, a mely összeg a magyar korona országai és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok között ugyanazon hozzájárulási arány szerint osztandó fel, a melyben az 1900. évi junius 8-án legfelsőbb jóváhagyást nyert bizott­A közösögyi országos bizottság naplója. 1901. sági határozatokkal az 1901. évre megszavazott hitelek felosztattak.« Elnök: Kiván-e valaki a határozati javas­lathoz hozzászólani ? (Elfogadjuk!) Ha nem, úgy a felolvasott tételek, valamint a határozati javaslat a t. országos bizottság részéről elfogadtatik. Ezzel a külügyministerium költségvetése letárgyaltatott. Bátor leszek a t. országos bizottságnak az ülés folytatására nézve javaslatot tenni. (Hall­juk ! Halljuk !) Arra kérem a t. országos bizottságot, mél- tóztassék belenyugodni abba, hogy a mai ülés este fél nyolcz órakor folytattassék s napirend­jének tárgyát képezze a hadügyministerium költségvetésének tárgyalása. Rakovszky István : T. országos bizottság ! Nekem nincs kifogásom az ellen, hogy mun­kánkat ma este folytassuk, de kérném a t. elnök urat, méltóztassék egyúttal azt is meghatározni, hogy az ülés hány óráig fog tartani. Elnök : Méltóztassanak abban megnyugodni, hogy az ülés fél nyolcz órakor fog kezdődni, s hogy nagyon soká a t. hizottsági tagok türelme nem fog igénybe vétetni s az ülés lehetőleg 11 óiakor befejeztessék. Az ülést most bezárom. (Szünet után.) (Este 7 óra 30 perczkor.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Következik a hadügyi albizottság jelentésé­nek tárgyalása a hadsereg 1902. évi költség- vetése tárgyában. Az első szó a bizottság előadóját illeti. Münnicli Aurél elöadö: T. országos bi­zottság ! (Halljuk!) Azon nyolcz év alatt, amely idő óta szerencsés vagyok a t. országos bizott­ság előtt a közös hadsereg költségvetését kép­viselhetni, legnagyobbrészt mindazok a szerve­zések folytak, a melyek programmszerűen még 1889-ben és előbb megkezdettek. Természetes tehát, hogy a költségvetés ez idő alatt évről- évre emelkedett, úgy, hogy a nyers szükséglet, a mely akkoriban 121,720.290 forinttal vagyis 243.421 38 koronával szavaztatott meg, 1901-re 15

Next

/
Thumbnails
Contents