A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1900 - hiteles kiadás (Bécs, 1900)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
80 V. ÜLÉS. ügyekre befolyást gyakorolni hivatva vannak, tehát nemcsak itt, hanem adandó esetben a magyar képviselőházban is, és pedig ismét abból a szempontból, a melyre bevezetőleg rámutattam, hogy az európai politikában előforduló minden üdvös alakulás is állandó értékkel és üdvös hatással leginkább vagy talán kizárólag csak akkor bir, hogy ha átment a népek tudatába, erkölcsi érzetébe. És ha ez valamennyi nagy és tartós jelentőségű politikai alkotásra nézve áll, akkor különösen áll a hágai békeműre nézve, a me-’y nek hatályossága, minthogy az a dolog természete szerint facultativ intézmény, legnagyobb mértékben attól függ, hogy a népekben fejlődjék egy olyan tudat, egy olyan lelki állapot, a mely ezeknek a facultativ béke- intézményeknek igénybevételére buzdít, sőt ha kell, erkölcsileg kényszerit is A legkevésbbé alapos — hogy enyhén szóljak — és a legferdébb felfogások uralkodtak jó ideig a közvéleményben a hágai conferentiának eredményeiről, vagy a mint átalánosan szokás volt azt kifejezni, eredménytelenségéről. Én a legferdébbeknek és a legalaptalanabbaknak tartom ezeket a felfogásokat, mert tényleg a hágai conferen- tián a müveit nemzetek és hatalmasságok solidaritási eszméjének olyan gondolatait sikerült érvényre emelni és a köztudatba átvinni, a melyek ha tovább fejlesztetnek, ha a népek tudatában tovább élnek, a művelt nemzetek közti békének biztosítására talán még nagyobb befolyást vannak hivatva gyakorolni, mint magának a gépezetnek egyes részletei. Ha a művelt világnak összes hatalmasságai kimondják, hogy összeütközések esetében a nem érdekelteknek beavakozása jó tanácscsal, jó szolgálatokkal nemcsak megengedett, de kötelességszerű cselekmény, a mit másnak, mint barátságos eljárásnak venni nem lehet; ha kimondiák, hogy a nemzetközi viszályok eldöntésének normalis és biztos módja a választott bírósághoz való fordulás; ha előforduló összeütközések esetében a nem érdekelteknek egyenesen kötelességévé teszik, hogy a választott bírósági intézmény fennállására az összeütköző feleket figyelmeztessék ; ha e mellett választott bírósági intézményt állandósítják és egy egész el- jáiási codexet állapítanak meg számára: ezzel, t. országos bizottság, olyan nagy lépés történt a béke biztosítása eszközeinek szaporítása és erösbitése felé, a melyhez, hogy ezt a nagy czélt a lehetőség mértékéig megközelítsük, semmi egyéb nem kell, mint a mit egy angol publicista ’igen szellemdusan ekkép fejezett ki: »a gépezetet megcsináltuk, a gőzerőt hozzá a népek tudata van hivatva szolgáltatni !« A béketörekvések ezzel, és merem állítani azzal az előkészítő munkával is, a melyet a művelt világ majdnem összes parlamentjeinek tagjai végeztek, az utópiák országából a gyakorlati politika feladványainak terére tereitettek. Elesnek bizonyos epitheton ornansok, melyek által az egész mozgalom a gyakorlatias felfogású emberek szemében discreditáltatott. Mi nem beszélünk örök békéről, valamint hogy az orvos nem beszél örök egészségről, valamint hogy a tanár és közoktatásügyi minister nem beszél átalános tudományosságról, nem beszél a tudatlanság megszűnéséről. Mi egyszerűen békéről beszélünk, úgy, a mint az orvos beszél egészségről, daczára annak, hogy tudja, hogy az emberek meg fognak betegedni és meg fognak halni, a mint a közoktatásügyi minister és a tanár beszél a tudományosságnak haladásáról, daczára annak, hogy tudja, hogy a sötétségnek minden odújába bevilágítani uem fog sikerülni. Mi megelégszünk azzal, hogy a béke fentartásának eszközeit és biztosítékait fokozatosan, évtizedről-évtizedre, talán később növekedő progressióbban évról-évre gyarapítjuk és megizmositjuk. És, tisztelt országos bizottság, nagy megelégedésemre szolgál, hogy a béketörekvéseknek ezen, a gyakorlati politika terére áthelyezkedett haladásában, Magyarországnak és a magyar közszellemnek, a magyar közélet tényezőinek nem csekély és nem utolsó szerep jutott. Valamint hogy nem csekély és uem utolsó jelentőségű vívmánynak tekintem azt a kijelentést, a melyet a külügyi albizottság kebelében a külügyminister úr tett, és a mely bár némileg gyengített alakban a külügyi albizottság jelentésében is foglaltatott és a melyet én bátor vagyok a maga eredeti alakjában helyreállítani. Mert az én kérdésem az volt, hogy a mi külügyi hivatalunknak volna-e az ellen kifogása, hogy a hágai
