A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1900 - hiteles kiadás (Bécs, 1900)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

78

V. ÜLÉS.

megelégedéssel és bizalommal tölthetnek el. Ezek közt nem utolsó helyen áll az, hogy dicsekvés nélkül elmondhatjuk azt, hogy a magyar közvélemény és annak képviselete ott, a hol minden nemzet és alkotmányos képviselet politikai érettségének legnehezebb tűzpróbáját állja meg, tudniillik éppen a külügyekre gyakorolt befolyásában, ezt a tűzpróbát kiállotta és feladatának magaslatán áll. Megelégedéssel con- statálhatjuk, hogy az európai politikának az a conceptiója, az a gondolata, a mely Berlinben azt a szép ünnepélyt ülte, tulajdonképen a maga eredetében magyar conceptió s fentar- tásában legszilárdabb, legkevésbbé megtámadott támaszát éppen a magyar nemzeti tudatban, a magyar közvéleményben bírja. (Igaz! Ügy van!)

Megelégedéssel constatálhatjuk, hogy külpolitikánknak, ezen megingathatatlan alapgondolatán kívül mindazon egyéb mozzanatában is, a melyet a monarchia érdekeinek megvédése szempontjából az idő, a körülmények fejlődése kívánatossá vagy szükségessé tett, a magyar közvélemény mindig kiváló politikai alkalmazkodási képességet mutatott. Kimutatta ezt akkor, midőn az Oroszbirodalommal egészséges és helyes alapokon létrejött megegyezésünket, mihelyt éppen arról győződött meg, hogy az egészséges, helyes alapokon jött létre, osztatlan örömmel üdvözölte és annak fentartását és megerősödését kívánja is, előmozdítja is.

És mindennek, t. országos bizottság, azt hiszem, kell, hogy bizonyos consequentiái is legyenek. Én nem beszélek bíráló hangon más államok belső viszonyairól, az ott előforduló tünetekről. Követem ebben a tekintetben az előadó úr tartózkodását, bár erről a helyről, a melyről én szólok, szabadabban lehetne beszelni; követem nemcsak azon átalános elvnél fogva, a mely szerint nem tartom ildomosnak egy másik állam belviszonyainak bírálatát egy alkotmányos testületben, de nem követem azért sem, mert tudom, hogy ha én, vagy bárki más ebben a gyülekezetben erre a térre .tévedne, messzire nem juthatna el ; mert tudom azt, hogy a mi mélyen tisztelt elnökünk ideje korán megállítaná a szónokot, a ki erre a térre menne. (Derültség.) Tehát nem teszek összehasonlítást és nincs is reá szükségem, mert midőn arról beszéltem, hogy a politikai érettség azon állandó tanúsításának, a melylyel mi dicsekedhetünk — kell hogy legyenek — consequentiái: akkor koránt sem kívánok Magyarország számára semmiféle, a mesék országába való praepon- derantiát vagy túlsúlyt, hanem semmit egyebet nem kívánok, mint a jogok és erkölcsi érdekek terén a paritást, az anyagiak terén pedig az arányosságot. (Helyeslés.) Es midőn — hogy ezen utóbbival kezdjem — az arányosságot kívánom az anyagiak terén, inkább kevesebbet kívánok annál, a mi minket megillet, mint többet ; mert hiszen az igen tisztelt közös pénzügyminister úrnak tegnapi nagyérdekü felszólalásában olyan igazságnak megerősítését hallottuk, a mely reánk nézve is felettébb érdekes, azt tudniillik, hogy a kinek 1000 forint jövedelme van, az abból nehezebben nélkülöz 100 forintot, mint a hogy nélkülöz 1000 forintot az, a kinek 10.000 forint jövedelme van. Tehát az arányosság, vagy hogy még gyakorlatiasabb nyelven beszéljünk, a közös intézmények anyagi jótékonyságában a quótaarány szerint való részesedésünk, Magyarországnak nem javára billenti fel a mérleget, hanem még mindig olyan állapotban hagyja, a melyben Magyarország erejéhez képest keményebben van terhelve, mint a monarchia másik állama. (Átalános helyeslés.) Ebből én csak azt a következtetést vonom le, hogy az ilyen értelemben kifejezett arányosság nem lehet a terminus ad quem, nem lehet az a legmagasabb és legtávolibb ideál, a melyre esetleg törekedhetünk, hanem minimuma annak, a mit követelnünk kell, és a mennyinél kevesebbel megelégednünk nem lehet, hogyha a nemzet érdekei elhanyagolásának vádjával nem akarjuk magunkat terhelni. Ennyit az arányosságról.

A paritásról pedig, t. országos bizottság, és annak igényeiről szintén nem akarok bővebben beszélni. Megelégszem azzal az átalános kijelentéssel, megelégszmi a követelménynek azon átalános formulázásával, a mely a külügyi albizottság jelentésében is foglaltatik, és a mely elvben felállítja azt a közjogilag megdönthetetlen, de immár a politikai súlyviszonyok állal is igazolt tételt, hogy a kűzösügyi intézményekben azoknak közös, tehát egyszersmind magyar jellege is kell, hogy az egész vonalon kidom-