A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1900 - hiteles kiadás (Bécs, 1900)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság irományai

74 11. szárú. hogy a kórházak vezetése a magasabb rangú orvosok kezébe összpontosuljon, e törekvés indokolt. Úgyszintén he­lyesli az albizottság, hogy azon ezred- orvosoknak, kik bármiféle okból törzs­orvosokká elő nem léptethetők, kor- pótdíj engedélyeztessék. Helyesli azon szerves intézkedést is, hogy az orvos­jelöltek specialis katonai működésükre béke és háború idején szükségelt el­méleti és gyakorlati ismereteket egy katonai orvosi tanfolyamban, mely félévig fog tartani, megszerezhessék ; úgyszintén, hogy az egészségügyi csa­pat egyéves önkéntesei a lovaglásban kiképeztessenek ; végre hogy a katonai gyógyszerész tisztviselők és a műszaki személyzet szaporittassék. Az igy keletkező állományszapo­rodás 30 főre van tervezve, mely lét­számból erre az évre 9 hivatalnok és 4 segéd volna alkalmazandó. Az albizottság ezen intézkedése­ket, tekintettel arra, hogy a hadsereg egészségügyére vonatkoznak és igy fontos hiányokat pótolnak, elfogadásra ajánlja, de megjeg\zi, hogy az itt ki­mutatott 6.956 korona megtakarítás csak látszólagos, a mennyiben ezen most említett intézkedések, első sor­ban pedig a gyógyszerész hivatalno­kok rendszeresítése és kinevezése a jövőre még mintegy 110.166 korona többletkiadást fog okozni. 22. tétel. Szükségletcsökke­nés az előirányzat alapjául szolgáló átlagárak csökke­nése folytán és pedig a) a természetbeni élelmezés XXII. czímben 517.917 K.

Next

/
Thumbnails
Contents