A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1898 - hiteles kiadás (Bécs, 1898)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság irományai

20 10. szám. rüen kevesebb ruhadarab fog járni. Az összes kisebb szükséglet tehát 279 forint. Ha ezt a kisebb szükségletet a fent kimutatott többszükségletből levonjuk, marad a bekezdésben kimuta­tott 7 frtnyi többszükséglet. Az albizottság az előirányzott . . . 43.457 frtot megszavazásra ajánlja. Az I., II. és Ili czímnél az ál­landó fizetések szükségletéből épúgy, mint a múlt évben 2°/o intercalare vonatott le abban a feltevésben, hogy állások majd megüresednek. Ha ez nem valósulna, a mi a csekély személy­zetnél könnyen megtörténhetik, akkor az az 'összeg, a mély az engedélyezést meg­haladja, a zárszámadásban igazoltnak lesz tekintendő. Nyugdíjak. Nyugdíjakra és állandó elvez- ményekre, mint rendes szükséglet 1,941.700 frt van előirányozva az 1899. évre, a mely összeg a folyó évre megszavazott 1,946.900 frttal szemben 5200 frttal kisebb. Ez a kisebb szükséglet onnan ered, hogy a IV. czímnél 12.000 frttal és a VI. czímnél 1000 frttal kisebb: a VII. czímnél 6500 frttal és a VIII. czímnél 1300 frttal nagyobb a szükséglet. Ha e többszükségletek összege, vagyis 7800 forint, a kisebb szükségletek összegéből, azaz 13.000 írtból levonatik, marad a bekezdésben kimutatott 5200 frtnyi kisebb szükséglet. Az albizottság a ministerium állal a kezelése alatt álló nyugdíjakra és járandóságokra nézve vezetett lajtsro- mot — a mutatkozó apadás és sza-

Next

/
Thumbnails
Contents