A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1897 - hiteles kiadás (Bécs, 1897)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

44 TLES. nek kiegészítésére, úgyszintén az élelmezésre nézve oly fontos sütödék és egyéb kezelési helyiségeknek átalakítására nagyobb összegek igényeltetnek. Hasoulóképen gondját képezte a hadügyi kormánynak, hogy a lőgyakorlatok nagyobb intensivitással folytattassanak, hogy a csapatok harczképessége ez által fokoztassék. Fontos továbbá a hadbiztosi karnak ezen költségvetés keretén belül tervbe vett újjászervezése, vala­mint azon törekvés, hogy az évente tetemes túl- kiadásokat feltüntető fegyvergyakorlati, ujoncz- kiképzésiés póttartalékos kiképzési költségvetési költségek a tényleges állapotoknak megfelelőleg állíttassanak be a költségvetésbe, miáltal a jö­vőre nézve az ezen czímen eddig előfordult póthitelek elkerülhetők lesznek. A székelyföldön tervbe vett hadapródiskola felállítása egyelőre ugyan elejletik, még pedig azon okból, mert az illető megyék, daczára a felhívásnak, nem akarták meghozni azon áldozatot, a melyre az egész intézet felállítása alapítva volt. Mindazonáltal a hadügyminister tovább tanulmányozza az ottani viszonyokat és remény van arra, hogy ha nem is azonnal, de a közeljövőben ez a kérdés megfelelő intézet felállításával el lesz intézhető. A katonai igazságügyi igazgatás terén a katonai büntető törvénykönyv codifikálása egy lépéssel előrehaladt, a mennyiben a katonai büntetőperrendtartás tervezete a hadügyminis- teriumban már teljesen elkészült. Jelenleg a hadügyministerium szakközegeinél van felül­vizsgálás végett, és mihelyt ezek véleményeket beterjesztik, a tervezet haladéktalanul megkül­detik a két állam honvédelmi és azután igaz- ságügyministerének véleményes jelentés, illető­leg hozzájárulás végett. T. országos bizottság! A hadügyi albizott­ság jelentése bőven tárgyalja az összes tételeket, a melyek az 1898-iki kötségvetésben új kiadást képeznek s azoknak elfogadását indokolva ajánlja. Ez alkalommal csak a főbb mozzana­tokra kívántam röviden rámutatni, azon fontosabb új intézkedésekre, melyek ezen költségvetéssel kapcsolatban kezdeményeztettek. Ha a t. al­bizottság bármely kérdésnél bővebb felvilágosí­tást kíván, természetesen tehetségem szerint a IV. ( legnagyobb készséggel fogom megadni. Most részletekkel nem kívánva tovább fárasztani a t. országos bizottságot, arra kérem, méltóztas- sék a költségvetést átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni (Élénk helyeslés.) Horánszky Nándor: T. országos bizott­ság! A hadügyi költségvetést átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául, sőt, ha szabad már most kifejeznem, részleteiben is elfogadom. Teszem ezt azon két alaptételből kiindulva, hogy egyrészt a hadügyi költségvetés egészben véve, vagyis a rendes és rendkívüli együttesen, emelkedést nem tartalmaz, másrészt a rendes költségvetésben előforduló emelkedések részben folyományát képezik azon intézkedéseknek, a melyeknek alapjai a megelőző években rakattak le, részben pedig oly erősítéseket tartalmaznak, a melyek a harczképesség emelése érdekében mintegy természetszerűleg állanak elő. Igaz, t. országos bizottság! hogy ez a költségvetés tartalmaz egyes oly tételeket is, a melyeket talán szigorúbb, rigorózusabb meg vizsgálás után részben törölni, részben pedig elodázni lehetett volna ; igy például, hogy egy­néhány tételt felsoroljak : a nehéz tartaléklovak állományának a szaporítása, a gyalogzászló­aljak kürtöseinek a lovasitása, a tábori tüzér­ség századosainál saját használatú lovaknak a rendszeresítése, a harmadik csapat felügyelői állás szervezése, a táborszernagyi rend fokoza­tának szaporítása és rendszeresítése; sőt részben az épületek jókarban tartására felvett többlet is kellő combinaliók segélyével, ha nem is le­szállítható, de talán a régi keretben megtart­ható lenne. Mindezek oly tételek, melyek, szerintem, szoros összefüggésben nem állanak a hadiképesség követelményeivel és olyanokul tűnnek fel, melyek a kellő szigort alkalmazva, a nélkül, hogy ezzel a véderő ereje csorbát szenvedne, törölhetők vagy legalább elodáz­hatok volnának. De ezek a körülmények, t. or­szágos bizottság ! felfogásom szerint nem ele­gendők arra, hogy miattok a költségvetésnek átalánosságban való elfogadását visszautasít­suk; ezek legfölebb arra utalhatnak bennünket, hogy a hadügyi költségvetés átvizsgálásánál azzal a szigorral járjunk el, a melyet mindkét állam anyagi érdeke nagyon ajánlatossá tesz

Next

/
Thumbnails
Contents