A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1891 - hiteles kiadás (Bécs, 1891)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság irományai

Király ő Felsége válasza a i országos bizottság elnökének beszédére (1891. november 11-én). Hű ragaszkodásuk kifejezését szives köszönettel fogadom. Megelégedéssel mondhatom, hogy az összes hatalmakkal — kivétel nélkül — barátságos viszonyban állunk. Teljes össz­hangzásban szövetségeseinkkel a népek boldogságának és jólétének legbiztosabb kezességét az európai béke fentartásában látom. Kormányom e czélt nem téveszti szem elől, valamint- hogy az összes többi kormányok is hasonló békés törekvéseikről biztosítanak bennünket. Mindez eddieelé nem vezetett ugyan még arra, hogy az európai politikai helyzet veszélyei elhárittassanak, vagy a mindenfelől fplytatott katonai készületek szüneteljenek. De midőn a béke szükségének érzete oly átalánosan és egybehangzólag nyilatkozik, nincsen kizárva a remény, hogy ama czél valahára elérhető lesz. Adja az ég, hogy népeimnek azon örömhírt jelenthessem, hogy a [fenyegetett béke okozta mostani gondok és terhek véget értek! Az alkotmányszerű tárgyalás végett önökkel közlendő előterjesztések tanúságot tesznek arról, hogy kormányaim a monarchia pénzügyi helyzetével, a legnagyobb lelkiismeretességgel számolván, a hadsereg és a tengerészet előirányzatában csak a legsürgősebb és el nem odázható szükségletekre szorítkoztak, minélfogva a hadvezénylet némely igen fontos követel­ményét elnapolni kellett. Bosznia és Herczegovina gazdasági életének minden ágában folytonosan haladó fejlődés mutatkozik; ez országok közigazgatási költségei tehát, a jövő évben is, saját jövedelmeikben fogják lelni teljes fedezetüket. Meg vagyok győződve, hogy önök ezúttal is egész belátásukat és odaadásukat fogják az eléjük tűzött feladatnak szentelni s igy működésűknek áldásos sikert kivánva, szivemből üdvözlöm önöket.

Next

/
Thumbnails
Contents