A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1887 - hiteles kiadás (Bécs, 1887)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

V. ÜLÉS.

45

ménye az, hogy ha a növendékek a katonai al- | reáliskolákban talán nagyobb gonddal taníttatnának is a magyar nyelvre, azért mégis elszoknak a magyar nyelvtől, hozzászoknak a német gondolkozáshoz s minthogy még ehhez hozzájárul az, hogy a társalgás nyelve is kizárólag német, sőt az intézet elöljárói azt is követelik a növendékektől, hogy leveleiket, melyeket szüleikhez intéznek, németül Írják, ezen eljárásnak igen természetes következménye az, hogy a fiú, ki 11 — 14 éves korában kerül a katonai tanintézetbe, egy pár év múlva ennek a tanrendszernek következetes hatása alatt oda jut, hogy elveszti nemzeti jellegét és elfelejti anyanyelvét, és évek múlva is, mikor már egészen más, kedvezőbb körülmények közé jut, folyton küzd a nyelv nehézségével, mikor a saját anyanyelvét beszéli.

Végre igen nagy panaszra adnak okot a katonai tanintézeteknél használt történelmi és földrajzi tankönyvek.

Én a t. országos bizottság figyelmét nem akarom soká igénybe venni, (Halljuk!) hanem e tankönyvek jellemzésére csak két passust fogok felolvasni, hogy méltóztassanak meggyőződni arról, milyen szellem uralkodik e tankönyvekben. Arról nem is szólok, hogy Magyarország történeti fejlődése, Magyarország dicsősége nem találnak benne megemlítést, hogy azon jeleseink, kiknek emlékét a nemzet kegyelete veszi körül, megemlítve nincsenek, úgy hogy a magyar fiú saját történelme fejlődésének képét abban nem képes feltalálni. Csak két passust olvasok fel, méltóztassanak meghallgatni, mikép szólnak azon első sorok, melyekkel Magyarország történetét vezeti be az a tankönyv, mely a katonai alreáliskolák- ban használtatik. Azt mondja :

»Seit die Magyaren von den Deutschen bei Augsburg (955) so furchtbar aufs Hauptgeschlagen wurden und nicht lange darauf von den Byzantinern eine ähnliche Niederlage bei Arkadiopo- lis (970) erlitten hatten, blieb ihnen nichts mehr übrig, als sich der christlichen Cultur zu ergeben. <

Hogy az olyan nemzet volt, mely nagy győzedelmes háborúkat folytatott, hogy az nagy dicsőséggel foglalta el hazáját, hogy annak a német birodalom adófizetője volt, hogy nagyhatalom volt, mindezekről szó sincs, hanem tendentiája az : hogy e nemzet történetét oly ténynyel kezdessék, a mely nézetök szerint compromittáló,

I noha más hatalmas népek is szenvedtek vereségeket.

A második passus az 1848-iki korszakról szól és összesen 3 sort tesz. Mikor 1848-ban a magyar ministerium kineveztetett, ezt megemlíti és hozzá a következő megjegyzést teszi: »Die Erringung der selbstständigen Verwaltung Ungarns, kam nur den Magyaren zu Gute, und reizte daher die nichtmagyarische Bevölkerung Ungarns, besonders die Serben und Kroaten zur Gegenrevolution.«

Ha ez megfelelne a tényeknek, nem volna ellene kifogásom ; de ha volt valaha cosmopoliti- kus, liberalis, az ország minden polgárára kiterjedő és példátlan nagylelkűségből eredő reform-mozgalom, úgy az bizonyára ez volt. Kiterjedt ez Magyar- ország minden polgárára vallás- és nyelvkülönbség nélkül. Felszabadították ekkor a magyar jobbágyokat ép úgy, mint a horvátokat, szerbeket és oláhokat. A sajtószabadság kiterjedt mindenkire egyaránt. Szóval a szabadság jótéteményei a hon minden polgárára kiterjesztettek. Ennélfogva e passus tendentiája világos és kétségtelen, hogy ez határozott elferdítése és meghamisítása a történelemnek.

Ezt, t. országos bizottság, azért hoztam fel, hogy azon tankönyveket jellemezzem, a melyeket használnak és ezzel kapcsolatosan ecseteljem azon szellemet, a mely e tanintézetekben uralkodik > mert tudvalevő dolog, hogy az ily tankönyvek ott nem úgy használtatnak, hogy a tanár hozzá volna szükségképen kötve, hanem szóbeli interpretatio járul e passusokhoz, a melyek bizonyára még sokkal inkább ellentétben állanak a történeti valósággal és történetünk szellemével, mint azok, a miket most felolvastam.

Ezek voltak az állapotok, a melyek a t. hadügyi albizottságot arra indították évekkel ezelőtt, hogy a kérdéssel foglalkozzék; mindazonáltal legnagyobb csodálkozásunkra azt látjuk a magyar országos bizottság naplóiban és jegyzőkönyveiben, hogy e tények daczára is az országos bizottság oly határozatokat hozott, a melyekben kimondja, hogy a magyar nyelv a katonai alreál- iskolákban komolyan és sikerrel tanittatik és nagy elismeréssel szól a közös hadügyminister intézkedéséről ezen téren, valamint hogy sikert látott ezen viszonyokban, a melyeket előadtam s még tavaly is úgy szólt a hadügyi albizottság határo-