A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1886 - hiteles kiadás (Bécs, 1886)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság irományai
2 államai vitalis érdekeinek megóvására és fejlesztésére vezet, mert csak ezen meggyőződés képes a puszta kötelességérzetet azon lelkesedésre fokozni, mely válságos perczekben az emberi erőt szinte meghaladó tettekre képes. Kell továbbá, hogy a fegyveres erő és a nemzet között folyton fennálljon továbbra is azon benső viszony, mely biztosítékot nyújt az iránt, hogy mig az előbbi, ha kell, életét teszi koczkára a trón és a monarchia elválaszthatlan érdekében: addig az utóbbi, ha csakugyan rákerülne a sor, nem retten vissza sem vér- sem vagyonáldozattól, hogy amazt hősies feladata közben támogassa. Hol e három kellék megvan, ott, meggyőződésünk szerint, nyugton lehet az események elé nézni, mert megvannak a monarchia érdekeinek megfelelő béke biztosításának eszközei. És ha mindennek daczára az tűnnék ki, hogy a béke fenmaradásának árakép a trón és monarchia vitalis érdekeinek háttérbe szorítása követeltetnék — a miben a trónnak és hazának egy hü fia sem tudna megnyugvást találni — bizton számíthat Felséged hü magyar nemzete ragaszkodására. Ott fog sorakozni e nemzet Felséged magas trónja körül és Felséged íenkölt szavára Istenért, királyért és hazáért a mérlegbe veti mindenét és meg fogja védeni igazait. Óvjon az isteni gondviselés attól, hogy ennek szüksége bekövetkezzék — óvja meg e végből is Felségednek becses életét, Felségednek mély belátása, atyai gondoskodása, a monarchia népei loyalis, hazafias érzelmei felismerése iránt való érzéke már is annyi aggályt eloszlatottt, annyi bonyodalmat megoldott, annyi veszedelmet elhárított. Tartsa meg az Egek Ura Felségednek népei boldogitására irányzott tevékeny életét az emberi kor legvégső határáig!