A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1886 - hiteles kiadás (Bécs, 1886)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

VIII. ÜLÉS. 97 tanácskozmányok gyors és kedvező menetét előmozdították; nevezetesen a tisztelt jegyzői karnak, az előadó uraknak, az albizottságok elnökeinek, a háznagynak és a kit legelői kellett volna említenem, mélyen tisztelt elnökünk ő nagyméltóságának. {Éljenzés.) A két reudbeli jeles enunciatio, melyeket elnökünk ö nagyméltósága a tanácskozmányok kezdetén és a legmagasabb trón előtt tett, oly annyira visszatükrözték a közhangulatot, hogy elmondhatni, hogy — tán kevés kivétellel — mindnyájunk gondolatainak és érzelmeinek hor­dozóját és tolmácsát elnök ő nagyméltóságában tiszteltük. És azon közhangulat, mely a beszédekben nyilvánult, valamint azon öntudat, hogy az országos bizottság magatartásában, küldőinek képviseletében működik, lengett egyszersmind a testület tanácskozmányain mindvégig. Fogadja nagyméltóságod az országos bizott­ság szives köszönetét nyílt és hazafias nyilat­kozataiért, valamint azon valóban humanus loyalis és előzékeny modoráért, melyet a tanács­kozásoknál és azokon kívül, annak minden tagja iránt tanúsítani szíveskedett. {Éljenzés.) Tartsa meg isten excellentiádat sok éven át és engedje, hogy nemes szelleme még sokáig közremüködhessék a haza boldogságára. {Élénk éljenzés.) Elnök! Újabban is megköszönvén az irá­nyomban tanúsított bizalmat és elnézést, felkérem a t. országos bizottságot, méltóztassék a mai ülés jegyzőkönyvét meghallgatni. Hegedűs Sándor jegyző {olvassa a jegyző­könyvet). Elnök: Ha nincs észrevétel, a jegyző­könyvet hitelesítettnek jelentem ki és ezzel az ülést bezárom. {Éljenzés.) {Az ülés végződik d. u. 3 óra 10 perczkor.)

Next

/
Thumbnails
Contents