A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1884 - hiteles kiadás (Bécs, 1884)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
ni. ülés. 9 szétosztatni. A napirendre tűzés iránt majd később fogok javaslatot tenni. Következik a hetes albizottság megválasztása. Hegedűs Sándor jegyző (olvassa a névsort. A szavazó jegyek beadatnak). Elnök: A beadott szavazatok össze fognak számíttatni. {Megtörténik.) Beadatott összesen 42 szavazat, a melyek szerint a hetes albizottság tagjaivá megválasztattak : Szlávy József. Bethlen Ödön gr., Fáik Miksa, Hegedűs Sándor, Rakovszky István, Szlávy Olivér, Wahrmann Mór. Következik a pénzügyi albizottság jelentésének tárgyalása a közös pénzügyministerium- nak 1885. évre előirányzott költségvetéséről. Szlávy Olivér előadó: T. országos bizottság! Midőn a közös pénzügyministeriumnak 1885. évre előirányzott költségvetését úgy áta- lánosságban, mint részleteiben elfogadásra ajánlani szerencsém van, annak minden bővebb indokolása nélkül áttérek rövid ismertetésére, mert ezen szűk keretben mozgó költségvetés évről-évre ugyanazon tételeket tartalmazza, s mert kevés eltérés mutatkozik a múlt évek költségvetéséhez képest, habár az egyes czímek- nél van is némi különbség. Ha az 1885-ik évi költségvetést összehasonlítjuk az 1884. évi költségvetéssel, a végeredményben mintegy 194 frtnyi különbség mutatkozik. A változások az egyes czímeknél következők: Az első czímnél 1,000 frttal kevesebb, a második czímnél 130 frttal nagyobb, a harmadik czímnél 90 forinttal nagyobb összeg irányoztatik elő; az ötödik czímnél 10.000 frtnyi, a nyolczadik czímnél pedig 2.000 frtnyi emelkedés van, ezzel szemben azonban a hetedik czímnél 5,000 írt, a kilenczedik czímnél 7,000 frttal kevesebb irányoztatik elő. E szerint az ötödik és nyolczadik czímnél mutatkozó 12,000 frtnyi emelkedéssel szemben a hetedik és kilenczedik czímnél 12,000 frtnyi apadás áll. A rendkívüli kiadásokat illetőleg a jövő évre 1,050 frtnyi összeg irányoztatik elő, a mi a múlt évi előirányzattal megegyezik. Fedezet czímén 1885-re 1,995 frt vétetett fel. Fel kell említenem az albizottság nevében egy körülményt és ez az, hogy az 1882-ki zárA köiös ügyi országos bizottság naplója 1884. számadásoknál a közös pénzügyministerium 35,119 frt 34V* krt számolt el a közös pénz- ügymini-terium czéljaira. A jelentés szerint ezen 35,000 frt elő nem irányzott bevételből származik Bosznia- és Her- czegovina megszállásának kezdete óta, vagyis 1878—1882. november végéig a cs. és kir. csapatoknál, katonai pénztáraknál és más hadseregi intézeteknél fizetendő állandó illetmények és más járandóságok után. Az albizottság részéről kérdés intéztetett a közös hadügyministerhez, vájjon ezen előre nem irányzott bevétel nem állandósítható-e és nem képzelhető-e a költségvetésben mint állandó fedezet ? Erre nézve a közös pénzügyminister úrtól az albizottság azon felvilágosítást kapta, hogy ez egyelőre azon okból nem lehet, mert a két kormánynyal tárgyalások folytattatnak az iránt, hogy ezen jövedelmek jövőre milyen czélra for- dittassanak. Valószínű, a tervezet szerint, hogy annak nagyobb része közös költségek fedezésére fog fordittatni, mert ezen jövedelmek katonai hivataloknak, valamint a katonai özvegy- és nyugdíjalap járulékai után befolyó adó- és illetményekből származnak, ezek tehát jövőre nézve a közös költségek fedezésére lennének fordítandók ; a közös pénzügyministerium czéljaira pedig egyedül a katonai árvák kegydíj- és nyugdíjalapjából befolyó összeg fog fordittatni. Még a határvám-jövedelmet illetőleg azon rövid megjegyzéssel kell szolgálnom, hogy a folyó 1884. évre megszavaztatott i 7.0tí3,07U frt vámbevétellel szemben 1885-re 18.434,740 frt irányoztatik elő, tehát 1.371,670 frttal na- yobb összeg. Az albizottság ezen összegnek megszavazását szintén javaslatba hozza; mert a közös pénzügyministerium által előterjesztett és kezeim közt lévő kimutatás alapján már maga ezen többlet a január 1-étől szeptember végéig kimutatott eredményekkel tökéletesen indokolva van, úgy, hogy nem tekintve a még hátralévő három hónap bevételeit, maga a szeptember végéig kimutatott bevétel indokolja ezen 300,000 frtnyi felesleg megszavazását. Ezek előrebocsátása után nem marad egyéb hátra, mint arra kérnem a t. országos bizott2