A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1882 - hiteles kiadás (Bécs, 1882)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
III. ÜLÉS. 23 zése, hogy a pacificatio alkalmával és a pacificatio után eszközlendő rendszabályok kérdése most szőnyegen nem forog és hogy a kért összegre vonatkozólag egészen más indokok azok, melyek minket határozatra kell, hogy bírjanak, mint a melyek az ezen kérdésekre vonatkozó irányok kitűzése tekintetében befolyásolnak: akkor kénytelen vagyok kérdezni: mikor gondolja tehát, hogy az országnak alkalma fog nyílni ezen, a monarchia jövőjét is mélyen érintő kérdéshez hozzászólhatni ? És kénytelen vagyok kereken tagadni azon másik feltevését is, hogy ezen tartományok viszonya a monarchia egyéb államaihoz közigazgatási és pénzügyi tekintetben mulhatlan kapcsolatban állana azon kérdések rendezésével, melyek a berlini szerződés 16. §-ra, illetőleg ezen tartományok nemzetközi viszonyára vonatkoznak. Sőt azt merem állítani, hogy ha fennállana is azon összefüggés, melyet a t. bizottsági tag úr e tekintetben felhozott, akkor is szükséges volna — és pedig minél előbb ezen nemzetközi kérdés vitatásába belebocsátkozni. Mert azt csak maga is lehetetlennek fogja tartani, hogy azon rendszer, a melyről az ő pártjának, a többségnek is igen tekintélyes tagjai azt állították, hogy az az ország erejével, financiális jólétével egyátalán össze nem egyeztethető, hogy — mondom — azon rendszer csupán azért indefiniált időig minden kritika nélkül megtartassák, mert talán nemzetközi tekintetben a kellő átalakulás pillanata még be nem következett. Ha csakugyan léteznék azon állandó kapcsolat e két kérdés közt, akkor mindenekelőtt a nemzetközi kérdés megoldására kellene súlyt fektetnünk, mert csak ennek megoldása után volnánk képesek meghatározni, hogy minő befolyást fog Bosznia administratiója és az occupatio terhe a monarchia ügyeire gyakorolni. Már pedig, hogy ezen terhekre és azon arányra nézve, melyben az occupationális költségek a monarchia pénzügyeihez állanak, múlhatatlanul tisztába kell jönnünk, ezt, úgy hiszem, az igen t. bizottsági tag úr sem fogja tagadni. Ha az állíttatok a többség részéről, hogy tekintsünk el az administratio kérdésének vitatásától, hogy ne tisztázzuk azt a kérdést, hogy mikép szükséges az elégedetlenség okainak elhárításáról és arról gondoskodni, hogy jövőre ismét új lázadás ki ne törjön, s hogy ha- laszszuk ezt el akkorra, midőn a lázadás tényleg el lesz fojtva: akkor ez ellen fel kell szólalnom a monarchia pénzügyei és a nemzet azon kívánsága érdekében, hogy végre is tisztán lásson ezen kérdésekben, melyek oly soká homályban és bizonytalanságban derengtek, és amelyekben eddig a kormány és a többség eljárt a nélkül, hogy bárki is, a nélkül, hogy a nemzet, sőt a nélkül, hogy ők maguk is tudták volna, hogy a következő lépés hova fog vezetni. Hiszen világos tanúságul szolgál erre nézve a közös pénzügyminister úr mostani felszólalása is. Ö bizonyos önelégültséggel arra hivatkozott, hogy négy esztendőn át törekedett az occu- pált tartományok kiadásait azok saját jövedelmeiből fedezni s emlékeztet bennünket, hogy a múlt delegatio alkalmával ezt ismételve ki is jelentette. Igaz, csak hogy a t. minister úr akkor, midőn erre hivatkozik, épen saját eljárása felett gyakorol kedvezőtlen kritikát, minthogy a fenyegető bajt, a már-már kitörő lázadást akkor nem látta; s ellentétbe jött önmagával azon szavak által is, melyeket Szécsen Antal gróf bizottsági tag úr beszédére vonatkozva, Metternich herczeg mémoirjából idézett. Mert ha valóban meg van a minister úr győződve, hogy ezek oly tartományok, melyekben 25 — 30 évi kormányzat a civilisatio előrevitele tekintetében meg sem érezhető, akkor be kell vallania, hogy óriási csalódás volt, midőn magát azon hitben ringatta, hogy Bosznia administratiójának költségei, saját jövedelmeiből fedezhetők és egy óriási csalódásban van a négyes albizottság többsége is, midőn azt hiszi, hogy a két millió törlésével most azon arányban fogja reducálni a végleges pacificatio költségeit, hogy azok az ország által elviselhető terhet képezzenek. Hiszen épen ezen objectiója által nyújtott kilátást arra, hogy még 25—30 esztendeig fogunk hasonló sympthomákkal találkozni, mint most s hogyha az egyetlen út a lázadás elfojtására az, a melyen a kormány halad, akkor még 25 — 30 évig kell készen lennünk arra, hogy hasonló költségekkel fogunk találkozni s hogy időről időre az eddigi biztosításokat messze túlhaladó összegek fognak, mint állandó költségek követeltetni. Ezen ellenmondásokkal szemben, melyekkel magának a t. közös kormánynak ugyanazon egy napon elmondott beszédeiben is találkozunk, nem lehet kielégítőnek tekinteni az indokolást, melylyel az illető összeg