A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1882 - hiteles kiadás (Bécs, 1882)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság irományai
4 II. SZÁM. oda lesz irányozva, miszerint az administratio feladatát a lehető legjobban teljesítse, a béke és rend helyre álljon és maradandóvá váljék, s hogy ekként a monarchia a hasonló sajnálandó eseményeknek ismétlésétől, a mennyire emberileg lehetséges, megkiméltessék. Azon rendkívüli katonai intézkedések tekintetében pedig, melyek a mozgalom leküzdésére szükségesek, az albizottság constatálta a következőket: A Dalmáczia déli részében, valamint a megszállott területen a mozgalom újabb fejlődéséig elhelyezve volt csapatok száma nem állt a feladatokkal arányban; ezen oknál fogva szükségessé vált azoknak szaporítása, mi háromféle módon vitetett keresztül. Az első mód szerint a megszállott tartományokban már hosszabb idő óta elhelyezve volt csapatoknak felváltására berendelt csapatok (14 zászlóalj) épen úgy, mint a felváltandók ott hagyattak ; ezen intézkedés folytán egyfelől keresztülvitetett tényleg a fennálló hadrend váratlan felbontása nélkül az ottani csapatoknak erősítése és másfelől, miután a felváltásra szánt csapatoknak menet és egyéb megfelelő költségei a megszállott tartományokban elhelyezett csapatok stb. 1882-ki már megszavazott hitelében benfoglaltatnak, a hasonló költségek ezen esetben megtakarittattak. A második mód az, hogy a már a helyszínére rendelt csapatok létszáma tartalékosoknak behívása által emeltetett. Ezen intézkedést indokoltnak találja az albizottság azért, mert a csapatok számának szaporítása a hadrend épen nem kívánatos megbontása nélkül nem volt keresztülvihető, s igy inkább a csapatok létszámának szaporítására kell súlyt fektetni, és pedig már azon oknál fogva is, mert a csapatok békelétszáma csekély volt. Különben pedig az itt hadi szempontoknál fogva nem közölhető adatokból meggyőződött az albizottság arról, hogy a tartalékosok behívása az 1868-ik évi XL. t.-cz. 10. §-a értelmében, tehát a legifjabb korosztályon kezdve hajtatott végre és ilyformán behivatott három korosztály ; hogy továbbá az ekként vezényelt csapatok és tartalékosok tekintetében az elfogadható arány Magyarország és ő Felsége többi országai és királyságai között megtartatott, azaz valamennyi megfelelő arányban van terhelve; s hogy végül, tekintve a működő csapatoknak össz-számát és összeállítását, a berendelt véderő nagysága remélhetőleg arányban van annak feladatával is, felesleges csapat mozgósítását a hadügyminister kerülni törekszik. Végül az erősítés harmadik módja szerint, az északi Dalmácziában a Narenta felett elhelyezett két ezred délre vezényeltetett, helyökre pedig mozgósittatott két zászlóalj cs. kir. honvédség. Fgyelembe véve mindezeket, az albizottság azon nézetének ad kifejezést, hogy a szükségessé vált csapaterősités czélszerüen és az adott viszonyok között a takarékosság szem előtt tartásával hajtatott végre. Természetes, hogy az ekként rendkívüli körülmények között rendkívüli szolgálatot tevő csapatok a rendes előirányzatban meghatározott díjakkal be nem érhetik, s hogy ezen ekként szükségessé vált díjpótlások nem a rendes szükségletből, de rendkívüli szükséglet czímén külön megajánlandó összegekből lesznek fedezendök. Ezen pótlások, valamint atalában a katonai actio természetéből és rendeltetéséből folyó kiadások fedezésére kéri tehát a kormány a 8 millió forintnak megszavaztatását. Az albizottság megvizsgálván az említett összegre, mint végeredményre vezető egyes czímeket, mindenekelőtt meg kell jegyeznie, hogy ezen 8 millió forint véglegesnek nem tekinthető, s hogy az egyes czímek problematicus volta az egésznek bizonytalanságát csak növeli, mert kétséget nem szenved az, hogy a mozgalom fejlődési mérve felől és ehhez képest a további megfelelő intézkedések terjedelme iránt ma még végmegállapodásra jutni nem lehet elannyira, hogy — a mi különben minden ilynemű hadi actio természetéből foly — a had*