A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1881 - hiteles kiadás (Bécs, 1881)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
126 X ÜLÉS. országgyűlési közös ügyi bizottságnak tárgyalásait bevégezetteknek nyilvánítsam. Ezt cselekedve és egyszersmind visszatekintve munkásságunk folyamára, kétségkívül a t. bizottság szándékával találkozom, ha köszönetét mondok a bizottsági tiszti-karnak, névszerint t. elnöktársamnak, az albizottságok elnökeinek, előadóinak, jegyzőinknek és háznagyunknak, azon bazafiui buzgóság szülte munkálódásért, melylyel mindegyik saját hatáskörében tárgyalásainkat előbbre vinni igyekezett. S most már rajtam a sor, őszinte hálám adóját leróni az országos bizottság minden tagjai iránt azon elnéző kegyességért, melyet a korban meghajlott, erejében megfogyott elnöknek gyarlóságai irányában tanúsítani méltóztatott; rajtam a sor saját nevemben köszönetét mondani tisztelt tagtársaimnak azon támogatásért, mely egyedül képesite elnöki tisztem teendőit betölteni. S most már magasabb tárgyra áttérve, nemcsak az én nevemben, hanem maga a haza és a nemzet nevében, ha szabad a haza és a nemzet egyes fiának igy szólni, hálát mondok a t. bizottság tagjainak azon buzgó kitartásért, melylyel lehetővé tették aránylag rövid idő alatt ily nagy munkát végezni, bátran elvállalva azon nagy felelősséget, mely határozataikból reájok háramlik. Mert nem csekély ezen felelősség, szintúgy, mint határozatainknak jelentősége és fontossága, kitűnvén ez akkor, ha az általunk engedélyezett összegek nagyságát a hazának anyagi állapotával összehasonlítjuk. Nem hagyta emeztet a t. bizottság figyelmen kívül, valamint szem elöl nem tévesztette az ildomos háztartásnak a nemzetek életében is érvényesülni kellő azon nagy maximáját, hogy a kiadások tartassanak arányban a bevételekkel, nehogy az aránytalanul nagy kiadások által már a békének nyugalmas idejében apasztassék a nemzet törzsvagyona, s szemben a jövőnek harczi esélyeivel ijesztöleg álljon elénk a nemzeti elszegényedésnek kisértete. Svaiéban nincs ezen t. bizottság tagjai közül egy is, a ki anyagilag is erősnek, hatalmasnak és gazdagnak ne kívánná országunkat és nemzetünket, mert nincs senki közöttünk, ki nemzetünk és magyar fajunknak szellemi emelkedését, tudományos és mívelődési haladását nem kívánná; ki nem óhajtaná, hogy a czivilizált világ legmíveltebb nemzetei sorában dicső helyet foglaljon mívelődésének kitűnősége által és azt meg is tartsa, s ki épen ezek elérése tekintetéből az erre eszközül szolgáló anyagi erőknek megőrzését, megkimé- lését nem kívánná. — De midőn mind ezt figyelmen kivül nem hagyta a t. bizottság, más tekintetben mégis hajlandó volt hazafiui áldozatkészséggel megszavazni az elkerülhetetleneknek mutatkozott nagy költségeket annak tudatában, hogy egy nemzetnek, egy hazának nincs biztosítandó nagyobb java, mint saját léte és hogy csak a biztosított létü nemzetben haladhatunk bátran előre a szellemi emelkedés ösvényén, a tudomány és művészet nagy ideáljai után. Megszavazta a szükségeseket azon tapasztalásnál fogva, melyet körültekintve Európa államaiban tett, hogy t. i. a hatalmasságok, a nemzetek felfegyverezve , nagy seregekkel harcz- készen állnak a jövő esélyeivel szemben, a leghivőbbet sem engedvén bizton nyugodni a béke olajfáinak árnyékában;— hol tehát nemzetünket és országunkat védtelenül hagyni : a haza és nemzet elleni bűn volna. Megszavazta a t. bizottság a szükségeseket annak tudatában, hogy azon hazát, melyet az ősök véres munkával szereztek és létének viharos századai folyamán véres háborúkkal megvédtek, ha kell : véres munkával meg is tartani, és épen azért védképes állapotba helyezni: bazafiui szent kötelesség! És a midőn ezt megértvén, kötelességét teljesité a t. országos bizottság, nem rettent vissza a felelősségtől azok ellenében, kik; talán hazafiui körökben is hibáztatván őt, itélendnek eljárása felett. A legkedvezőtlenebb esetben ugyan kell, hogy beérje önmagával is a becsületes öntudat és alig van az emberiség, a haza és a nemzet nagy érdekeinek közvetlen szolgálatában álló férfiú, kinek az ily egyedüli vigasztalásra utaló perczei ne volnának. De természetes ösztönünknél fogva ezen bármennyire is megnyugtató öntudat mellett is van, a mi után kívánkozik önmagától a kötelességét teljesített ember és ez : embertársainak elismerése, ez honfitársainak boldogító meg-
