A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1881 - hiteles kiadás (Bécs, 1881)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
VI. ÜLÉS. 105 és hatásos felszólalásában foglaltattak, magamat az alkotmányjogi komoly aggodalmakra nézve megnyugtatottnak nem érzem. Nem is értem, megvallom és nem is tételezem fel az országos bizottság t. tagjairól, bogy ily fontos alkotmányjogi aggodalmak alól magukat kényszerítő szükségnek kimutatott követelménye nélkül kivonhatnák. És ez nyújt egyszersmind alapot válaszomra azon ellenvetéssel szemben, mely a boszniai közigazgatás egyéb feladatai körül megállapított rendeletek szempontjából álláspontunk ellen emeltettek. Azok a rendeletek, t orsz. bizottság, a mennyiben mi a közös ministerium előterjesztéséből magunkat tájékoztuk, csakugyan a minden nap fölmerülő égető szükségeknek megfelelni voltak hivatva; és a mennyiben ily égető szükségeknek megfelelni hivatva voltak, igenis tartoztak a rendes közigazgatás vezetésével megbízott kormányközegeknek azon rendkívüli jogkörébe, melyet a szükség mindenütt és minden körülmény közt megad. Ily égető szükség indokául, ezen véderőt szabályozó rendelet kibocsátására, véleményem szerint, semmi sem hozatott fel. Ezért nem vagyok képes belátni, hogy miért méltóztatott azon alkotmányos úttól eltérni, melynek követ se mellett azon czélt, melyet a közös kormány magának kitűzőit, ha annak helyességéről a törvényhozásokat meggyőzte volna, szintén elérhetett volna, és a mely mindazon aggodalmak keletkezését megakadályozta volna, melyekben ezen orsz. bizottság tagjai közül, meglehet kevesen, de legyenek meggyőződve, úgy a t. kormány, mint a t. orsz. bizottság tagjai, az országban igen számosán osztozunk. Az igen t. ministerelnök úr azt hoz! a fel megnyugtatásunkra, hogy minél inkább hiszi valaki, hogy már most sem fedezi a boszniai jövedelem a boszniai rendes közigazgatás költségeit, annál inkább lehet meggyőződve arról, hogy korán fog beállani azon perez, melyben a boszniai véderő költségeinek fedezése czéljá- ból kénytelen lesz a kormány a törvényhozások elé lépni. Ezen megnyugtatás, habár nem alkotmányjogi, de practicus szempontból bírhatna némi értékkel, ha nem épen azon tender.tiák nyilvánulnának a Boszniára vonatkozó előterÁ közös ügyi orsz. bizottság naplója. 1881. jesztésekben, hogy a rendes polgári közigazgatáshoz természetüknél fogva tartozó költségek a rendkívüli, occupationális h telre vonatkozó etöterjesztésekben szerepeljenek, és az által nem azon czímen, melyen kérendők, kéressenek a delegatiótól ; és a Bosznia közigazgatásának jövedelmei és szükséglétéi közt tényleg beillő hiány elpalástoltassék. És ezen másik jelenség ell nsúlyozhatja azon megnyugtatást, melyet a ministerelnök úr kilátásba helyez és inkább arra kényszerit bennünket a gyakorlati szempont is, hogy még óvatosabbak legyünk az illetékes, alkotmányos tényezők jogkörének megóvásánál. De nem akarok hosszas lenni ezen második felszólalással. A kérdés, mely előttünk áll, egyszerűen az: állithatja-e valaki azt, hogy a mi ott felallittatni szándékoltatik, legyen az akár nagy, ;ikár csekély számú, nem növelése a monarchia véderejének ? Erre megvallom, csak egy válasz lehetséges: az, hogy igen. (Helyes- lénk.) A másik és pedig az, hogy olyan nemzetnél, mely alkotmányos jogára félti kény, fonlos kérdés az, hogy administrativ dolog-e az, ha a véderőnek száma, annak összeállítása, annak alkatrészei megváltoztatnak a nélkül, hogy a törvényhozás ahhoz hozzájárulna ? Erre megint, felfogásom szerint, a válasz más nem lehet, mint tagadó. És e tekintetben csatlakozom Szilágyi t. barátom azon észrevételéhez, miszerint csakugyan szomorú jelensége a közszellem hanyatlásának, hogy midőn a nemzet alkotmányos jogának megcsonkításáról van szó, az iránt közömbösnek mutatkozik. (Helyeslések.) A ministerelnök urnák azon észrevétele, mely szerint az 1868 : XL. t.-cz. 16. íj-ának ért* lmében úgy is nyitva áll az idegeneknek bevétele a hadseregbe, és hogy ezen törvény- czikknek alapján is megtehette volna a közös kormány ezen intézkedést, ezen ellenvetés, ezen argumentum komolyan nem vehető. Mert a miről itt szó van, az az egyes idegeneknek önkényt való belépése a hadseregbe, itt meg idegen területen behozandó, rendszeresen szervezendő új alkatrészéről a véderőnek van szó. Ezen két különböző esetet azonosnak venni, megvallom, a loyalis discussio megengedett 14 V
