A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1881 - hiteles kiadás (Bécs, 1881)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság jegyzőkönyve

8 AZ I. ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVE. fájdalmas részvételének, megbízza az elnököt, hogy erről az elhunytnak özvegyét és családját értesítse. 8. Elnök jelenti, hogy ifj. Mailáth György és Csáky Albin gróf bizottsági tagok hivatalos teendőik, Lukácsy Béla bizottsági tag pedig be­tegsége által gátolva vannak a megjelenésben. Egyelőre tudomásul vétetik. 9. Felolvastatik Szlávy József közös pénz- ügyministernek f. hó 27-én kelt levele, mely szerint ö Felsége f. hó 12-én legfelső kéz­3. számú iromány, iratával őt a külügyek alkotmányos képvisele­tével legkegyelmesebben megbizni és egyúttal elrendelni méltóztatott, hogy Kállay Béni osz­tályfőnök a külügyek ministeriumának köz­vetlen vezetését folytassa ; felolvastatnak továbbá Szlávy József közös pénzügyér f. hó 27-én kelt levelei, melyek szerint a közös pénzügyi tárczát 4 5 8 8^mll illető felvilágosítások megadása végett képvise- iromány. létével Mérey Sándor ministeri tanácsost, a közös föszámszéket illetőleg pedig Szentgyörgyi Gyula és Komarek Henrik udvari tanácsosokat bizta meg; a közös hadügyérnek f. hó 27-én kelt két- 6'?'9za,nu rendü levele, melyek szerint hasonló czélból a iromány. ’ J közös hadügyministeriumot illetőleg, képvisele­tével Bolla Kálmán cs. és kir. vezérkari alezre­dest, a tengerészetet illetőleg pedig Gaál Jenő fregatte-kapitányt bízza meg. Mindezek tudomásul vétetnek. 10. Elnök ezután felhívja az országos bi­zottság tagjait, hogy a külügyi, hadügyi, ten­gerészeti, pénzügyi, költségvetési és naplóbiráló albizottságok tagjaira szavazataikat beadják, mi megtörténvén, a szavazatoknak a jegyzők által leendő össze­számítása és az eredménynek azonnali bejelent- hetése végett elnök az ülést 10 perezre fel­függeszti. 11. Ezen idő leteltével elnök az ülést új­ból megnyitván, bejelentetik az imént megejtett választás eredménye, mely szerint beadatott összesen 43 szavazat, legtöbb, azaz 42 szava­zatot kapott:

Next

/
Thumbnails
Contents