A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1880 - hiteles kiadás (Bécs, 1880)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság irományai

72 X. SZÁM. A költségvetés második alapját a szükségleti czikkek átlagára képezi, mely az enquête megállapodásai szerint, ö czimnél a megelőző év átlagáraiból képeztetik. Itt tehát az 1879-ik évi átlagárak intendaturák szerint vétettek fel és az ott szükséges mennyiséggel szoroztatván, állíttatott össze az egész előirányzat. Minthogy azonban e czím íőczikkei, nevezetesen: a hús, főzőliszt, erős hullámzásnak vannak alávetve, maga a kormány, a főbb piaczokon (Bécsben, Budapesten, Prágában) a f. évi átlagárakat is számításba vette és minthogy úgy találta, hogy a f. évi árak, pl. a húsra nézve, az említett három piaczon, átlag (per kilogramm) 58 krt adnak, holott 1879-ben 59 kr. volt felvéve; de másfelől a liszt 27 krt ad, holott 1879-ben csak 20 kr. volt felvéve; ez adatok alapján korrektivumot használt és minthogy a húsnál az 1 kr. árcsökkenés 17.031,237 kilogrammnál 170,312 forint apadást, 3 kr. emelkedés pedig, 4.866.067 kilogramm lisztnél, 145,982 forint költségnöve­kedést okoz: az igy keletkező 24,330 frtnyi megtakarítást, 71,546 forintra kiegészítve (tekintettel a további esélyekre), ez összeget vonta le a múlt évi átlagok alapjára fektetett költségvetésből. Az évi átlag tehát tesz fejenként 53 frt 38 krt, 1880-ban volt 45 frt 84 kr., tehát 1381-re több 7 frt 54 krral, vagyis 16-4 százalékkal. Azonban bejátszik erre a költségvetésnek egy har­madik tényezője is. Ez a legénység élelmezésének javítása, melyet a reggelire nézve, fejenként és napjára P25 krajczárban, a t. hadügyi albizottság már elfogadott. Reánk nézve itt csak azon egyszerű számítás feltüntetése köte­lező, hogy az előirányzott 245,761 főnyi létszámból, 6,615 főt, interkalare fejében levonva, marad 239,146 fő; ezt napi 1 25 kr., illetőleg évi 4 frt 56 krral szorozva, ad 1 091,103 forintot; a mint az a költségvetésbe felvéve van. Ezeket együtt véve, a kiadás a f. évi költségvetéshez képest, következő változásokon megy át : 1. A hadbíróság létszámának változásával . . + 260 frt. 2. A vadászcsapatok átalakításával .... — 72,582 > 3. A'szekerészét reformjával ........................... + 7,570 » 4. Második pót-lótelep felállításával .... + 1,998 > 5. A ruházati intézetek szabályozásával . + 2813 > 6. A dél-dalmátiai ujonczok kiképeztetésére . — 7,699 > 7. A hadgyakorlatok idejének 28 napról 13 napra szállításával........................................................................... — 102,795 > 8. A legénység eledelének javításával . * . + 1,091,103 » 9. A rokkantak létszámának és más változá­soknak következtében ....................................................... + 3,655 » 10. 1881-ben közigazgatási utón kisebb meg­takarítás lévén lehetséges ........................................... + 7 72,395 » Tehát 1881-re a költség ...................................... 1.696.716 frtti szaporodik. Minthogy az albizottság, úgy a létszám, mint az átlagárak tekintetében a számítás alaposságáról meggyőződött; minthogy az élelmezés számítását a bizottság elfogadta: összesen e czímen .... 13.118,602 frtot ajánlunk elfogadásra.

Next

/
Thumbnails
Contents