A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1878 - hiteles kiadás (Bécs, 1878)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
XX ULE S. 247 esetben, hogy ha a minister ur által kért összegből 5 440,000 irtot nem töröltünk volna, mert ekkor csakugyan állana az, hogy nem vehető komolyan az a nyilatkozat, hogy iparkodni fog a megszavazott összeggel kijönni. De mert a minister ur által kért összegekből 5.440,000 fit töröltetett, igen természetes, hogy másképen nem nyilatkozhatik, mint nyilatkozott. Jiaywald Károly tbk. : A közös hadtigy- miuister ur kijelentette, hogy ő mindenesetre ki fog jönni, ha neki az általa kért összeg minden törlés nélkül szavaztatik meg; de 5.440,000 frt töröltetett az előirányzatból. Széesen Antal gr.; Méltóztassék megengedni t. bizottság, én nem akarom élére állítani a dolgot, hanem a mit Ivánka bizottsági tag ur mondani méltóztatott, alakilag még sem helyes, mert, ha a hadügyminister ur meg van győződve arról, hogy azon 5 millió törlésével nem adhat biztosítást arról, hogy a megszavazott összeg elegendő, akkor méltóztassék ezt határozottan kijelenteni. Prileszky Tádé: Bocsánatot kérek, t. bizottság, nézetem szerint a hadiigymiuisterium álláspontja correct. A hadügyminister benyújtotta a költségvetést, az albizottság komolyan fontolóra vette a dolgot és azt mondotta, hogy levon abból 5.440,000 frtot és kimutatta azt, hogy mely tételek azok, a hol az összeg megtakarítható lesz. Ha most az albizottság által előre látott viszonyok bekövetkeznek, akkor a hadügyminister úr a bizottság határozatához tartja magát. Ha azonban rendkívüli viszonyok jönnek közbe, s nem mehet teljesedésbe, a mit a bizottság megállapított : akkor jő a hadügyminister és póthitelt kérvén, kimutatja, hogy miért nem teljesíthette a bizottság határozatát. Ez az egyetlen mód, máskép lehetetlen eljárni, akárhogy értjük a parlamentaris ellenőrzést. (Helyeslés.) Apponyi Albert gróf : Én, t. országos bizottság, jelen nyilatkozatomban csak az eredményt kívánom constatálni, miután mi szavazásunk alkalmával mindjárt előzetesen kijelentettük, hogy formai okoknál fogva sem járulhatunk hozzá az előterjesztéshez, — constatálni kívánom, hogy a hadügyminister úr nem járult hozzá azon törléshez, melyet a bizottság tett, és hogy a hadUgyminister és az albizottság közt az 5 milliónyi reductiora nézve nézeteltérés létezik. Lényegesebb megjegyzésem azonban azon nyilatkozatra vonatkozik, mely a közös kormány nevében tétetett Szilágyi Dezső t. képviselőtársam azon felszólalására, melyben kívánta, hogy ismételtessék itt is azon nyilatkozata a közös kormánynak, mely szerint a hadügyi és átalában a közös kormányzat semminemű összeget ama tartományok számára administrativ vagy beruházási czélokra fel nem vett a hadügyi költség- vetés tételei alá elrejtve. A közös pénzügyminis- terium képviselője erre azon biztosítást adta, hogy az 1879-ki zárszámadásokban nem fognak oly összegek előfordulni, melyek administrativ, vagy beruházási czélokra fordittattak. Én arról meg vagyok győződve, t. bizottság, a tett nyilatkozat nélkül is, hogy miután ily költségek tétele visszaélést képezne — ilyenek a zárszámadásokban tényleg kimutattatni nem fognak; de ily nyilatkozat a kormány részéről semmi megnyugvást előidézni nem fog. En kétségtelen és határozott kinyilvánitását kívánom annak, hogy átalában semmi összeg nem fordittatik tényleg administrativ és beruházási czélokra és különösen, hogy a hadi szükséglet czímén megszavazott összegek közt ilyenek elrejtve nincsenek. Ilyen nyilatkozatot kívánok én és kívánunk mi, és ily nyilatkozat loya- litásában természetesen megnyugodnánk, de ily nyilatkozatot kérünk. (Helyeslések.) 1(1. Szügyény László: Mikor a hadügyi albizottságban az 5 milliónyi levonás javaslatba hozatott, a hadügyminister ur jelen volt és neki tudomása volt arról, hogy ezen levonás száudé- koltatik a delegatióban. Akkor a hadügyminister ur, nem mondom, hogy valami absolut, de relativ megnyugvást nyilvánított s azt mondá, hogy ha rendkívüli körülmények nem jönnek közbe, reményű, hogy ezen összeggel is ki fog jönni, mert, ha ő azt nem remélte volna, fel kell tenni, hogy követelte volna az egész összeg előirányzását, s nem nyugodott volna belé, mert előre látta volna, hogy nem jő ki vele. Ezt azonban nem követelte, hanem azon nyilatkozatot tette, hogy reményű, hogy ha rendkívüli akadályok nem fordulnak elő, a szükség fedezve lesz. Én a hadügyminister ur képviselőjének mai