A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1878 - hiteles kiadás (Bécs, 1878)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
XV. ÜTÉS. 211 hatja meg-, akkor úgy ír előáll az occupatio szüksége? Az ily ajánlatot nevezi a béke fenntartására , az occupatio szüksége elhárítására irányzott törekvésnek ? Ha pedig az akkor komoly és valósítható ajánlat volt, nem látom át, hogy a berlini szerződés következtében előállott változás folytán, miért vált az valósithat- hatlanná ? Es mit tettünk mi arra, hogy a portát valóban képesítsük, hogy ezen feladatának megfeleljen ? Van-e egyetlen felmutatható törekvése kormányunknak, mely arra ezélzott volna, hogy kikerültessék azon feladat ránk háromlása? A minister ur hivatkozik végül arra, liogv tévtan az, ha állittatik, hogy ezen politika a dualismust veszélyezteti. A dualismusra veszélyes csak az volna, ha bebizonyittatnék, hogy egy oly actio, a mely védelmünkben és érdekünkben szükséges, a duaüsmus mellett lehetetlen ; más szóval a minister ur felfogása szerint, ha bebizonyosodnék, hogy Bosznia megszállása a duaüsmus mellett lehetetlen. De engedje meg a t. minister ur, hogy azon biztosíték, a mit ő a duaüsmus mellett felemlített, és a mire hivatkozott, hogy a duaüsmus biztosítéka a törvény és őre a király, mi lett volna akkor, ha a duaüsmus intézményében kifejezett nemzeti akarat Bosznia occupatióját nem engedte volna meg? Hát akkor e biztosítékok semmit vagy kevesebbet értek volna? Hát a törvény és az, a kit őréül emlit, csak addig védik a dualismust, mig a nemzeti akarat érvényesítését meg nem kisérli? és elhagyják akkor és veszélyeztetve van a duaüsmus, ha bebizonyodott volna, hogy a külügyi politikában nem lehet olyat kezdeni, a mely a monarchia népeinek határozott akaratával ellenkezik? Nem az veszélyezteti a dualismust, ha olyan politika nem folytatt ithatik, a melyet mindkét állam népei károsnak Ítélnek: hanem veszélyezteti a minister ur politikája és ennek eredménye. Én bizonyos tartózkodással szólok ezen veszélyekről, teszem ezt azért, mert minél inkább előtérbe állnak a bevégzett tények: annál kevésbé akarom azok káros hatásít még fokozni államintézményeink megrendülésének felemlitése által ; de ha bővebb felvilágosítást kivám, kérdezze meg azt a többséget, mely ezen delegatiónak is többségét képezi, és a mely a trón elé oly feliratot terjesztett, melyben e veszélyek és aggodalmak ki vannak fejtve. De két szempontot még is kiemelek : egyik az, hogy az oly politika, mely a monarchia mindkét államában, vagy legalább az egyikben megszilárdítja azon meggyőződést, hogy lehetséges oly külügyi politika, a mely a legvégzetesebb behatással bir a belügyi politikára és belügyi viszonyokra, mondom, lehetséges az ily politika ama két állam népeinek határozott akarata ellenére, és a duaüsmus intézményei mellett, az ily politika veszélyezteti a dualismust azért, mert közel viszi azon meggyőződéshez, a mit én elkerülni kívánnék, hogy a duaüsmus intézménye mellett hatályos ellenőrzése a külügyi politikának lehetetlen; másrészről veszélyezteti a dualismust azért, mert, hogy a pénzügyi oldaláról ne is szóljak, már is tapasztaljuk, hogy a politika, hogy annak legújabb ténye, bizonyos erjedést indított meg e monarchia némely alkatelemeiben ; új törekvések keletkeznek, vagy eddig lappangók nyíltan fejlődnek ki. Es minél inkább tápláltatik ez külpolitikánk iránya által, annál inkább fognak azon elemek új államjogi és politikai alakulásokra törekedni. Aztán minden hódítási, minden oly »politika, mely e monarchia területét szaporítja, nemcsak új elemeket illeszt azok népei sorába: hanem megzavarja az eddigi viszonyt azon két állam között, melyekből e monarchia áll. És hogy e zavarást a duaüsmussal meg nem barátkozott elemek új alakulásra használják fel: azon ma már senki sem kétkedhetik. * Én nem mondom, hogy az eredményre fog vezetni. Azok hatása és ereje ma ki sem számítható ; de ki az, a ki annak komoly veszélyeit tagadhatná? És végül reátérek azon ellenvetésre, melyet ezen oldalon ülő egyik t. barátom ellen intézett a minister ur, mondván, hogy ő sokszor, midőn külügyi politikáról beszélt, a belügyire gondolt, és midiin a belügyi politikával foglalkozott, a külügyire gondolt. Ezt a minister ur hibának tartja. Én pedig ezt mellőzhetlennek vélem. És egyik gyökeres hibája a minister egész politikájának az, hogy 37*
