A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1878 - hiteles kiadás (Bécs, 1878)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
m XV. ÜLÉS. böző posztónemek ismeretével bírok és barátaimat lekötelezni akarván, abból készletet tartok és azt barátaimnak és ismerőseimnek szívességből rendelkezésére bocsátom ; ezen barátaim ismét szívességből néha bizonyos pénzösszegeket bocsátanak rendelkezésemre.“ (Derültség.) Ha csak a kifejezés ellen van kifogás, ha a lényeget elismerik, úgy a mint ezt a szegény nemes posztókereskedő teszi, az ellen nincs kifogásom. {Derültség.) Én nem insistálok a mellett, hogy a követett politikára nézve az „osztozkodás,“ a „parallel-actio“ kifejezése fogadtassák el, de megelégszem azzal, hogy a lényeg elismertessék. Ezt igy magam előtt világosságba állitván, át kellett térnem a másik kérdés megoldására: mit kelljen ezen osztozkodási politikáról tartanunk a monarchia európai hivatásának, hatalmi állásának, népei bennső erő fokának, szóval mindannak szempontjából, a mit együttvéve egy állam és egy nemzetközi tett létalapjának nevezünk. Micsoda a mi monarchiánk nemzetr közi, európai hivatása? En ezt egy átalános elvi szempontra vélem reducálhatni, melynek azonban közvetlen concret alkalmazása van. Monarchiánk Európában — hogy úgy mondjam — a nemzetközi erkölcstan szempontjából élő protestatiót képvisel azon brutális alakulások ellen, melyeknek egyedüli alapját a physicai fajrokonság képezi ; azon alakulások ellen, melyek az állam képzés processusában minden moralis és jogi elemet kiküszöbölnek, és tisztán materialisticus alapokra kívánják azt fektetni (Helyeslés.) De monarchiánk európai hivatásának ezen erkölcsi alapja kifejezést nyert egy concret feladványban. Azon két nagy nemzeti agglomeratio, mely e században alakult, az olasz és a német, habár létrehozatalának eszközei közt a tiszta nemzetiségi elv alkalmazása nagy szerepet játszott, még sem tekinthető tisztán — pure et simple — a physicai fajrokonságra íektetett alakulás mintaképeinek. Mert úgy az olasz nemzet egységesitésének a múltban egy közös dicső szellemi élet, valamint a német nemzet tömörülésének a szellemi életen kívül, egy egységes történelem is képezte alapját. {Helyeslés.) De ha már most a harmadik nagy Iaji agglomeratio akar képződni, a panszlavismus, akkor csakugyan előtérbe áll a tiszta physicai fajrokonság eleme a maga egész nyerseségében, a maga egész csupaszságában; mert ezen népeknek sem közös históriai multjok, sem a múltban közös szellemi életök nincsen. Mindazon tényezők, melyek a, phisikai együtt tartozáson, fajrokonságon kívül tekintetbe jöhetnek, őket egyéni külön fejlődésre, de nem hatalmi egyesülésre utalják. Azért, ha nem akarjuk, hogy Európában végkép győzzön az államképző elemek ezen legbrutalisabbika ; ha nem akarjuk, hogy végre a panszlavismus, pangermanismus és még végső analysisban panromanismus triásában álljon egész Európa, a minek véleményem szerint a civi- lisatio minden magasabb javára a legvészteljesebb kifolyása volna : meg kell oldani a monarchiának azt a feladatot, hogy a panszlavismus tömörülését megakadályozza. Hivatkozás történt más helyen az utolsó viták folytán gyakran Palacki jeles cseh történésznek azon mondására, hogy a legnagyobb szerencsétlenség, mely a szlávságot érte, a magyar fajnak beékelése volt azon geographiai határba, a melyet a szláv népek elfoglalnak és egy egységes eszmének uralma alá vonni hivatva r volnának. En ezen felfogásban látok igazat is, tévését is. Az, hogy ezen elválasztó hatalom itt létezik, az igaz; az, hogy ily éknek létezése és fenntartása, hogy a panszlavisticus törekvéseknek, más szóval mondva, a szláv elemeknek a civilisatiót fenyegető erőhatalommá tömörülésének megakadályozása magukra a szláv fajokra nézve szerencsétlenség volna, ez nem áll. Nem szerencsétlenség Oroszországra nézve sem, mert az orosz történelem eddigi fejlődésének bizonyára az orosz nemzetre nézve sem kedvező momentuma az, hogy a külső terjeszkedési áramlat majdnem kizárólag uralkodott a bennső fejlődés, a belterjes élet kifejlődésének rovására, úgy hogy egy szellemdús orosz politikus, kivel egyszer társalogni alkalmam volt, nemzetének jövőjét bizonyos melancholiával a következő drasticus képletben illustrálta előttem : „Mi oroszok arra vagyunk rendeltetve, hogy köröskörül felfaljunk mindent, azután a földgömbön valahol szétpattanjunk.“ Ez nem irigylendő sors egy nagy életerős, egy szebb hivatás csiráit magában rejtő nemzetre. De szintén annyira nem volna kedvező azon szláv fajokra nézve, melyek ma ezen
