A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1878 - hiteles kiadás (Bécs, 1878)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság jegyzőkönyve
30 VII. ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVE. történt megtakaritásból — vásárolt 200 darab lóra fordított összegeket annak idején, mint költ- ségvetésileg meg nem szavazott kiadásokat számolja el és igazolja, a hadügyminister azon választ adta, hogy ezen elő nem irányzott kiadásokat az 1877. és 1878. évi zárszámadásokban fogja kimutatni és igazolni. Az albizottság ezen választ egyelőre tudomásul vételre ajánlja. Az albizottság javaslata elfogadtatik és ehez képest a hadügyér válasza tudomásul vétetett. 169. 2. Az országos bizottság azon felszólítást intézte a hadügyministerhez, hogy a magyar iparnak a börneműek szállításában való részeltetésére tettleg is felügyeljen és a fennálló szerződés lejárta alkalmával az új szerződéseknél ezen részeltetés elvét határozottabban érvényesítse. Ezen határozatra a hadügyminister azt a választ adta, hogy a magyar iparnak e szállításban való részeltetése tettleg már most is megtörténik ; azonban a jelenleg fennálló és egy évre — 1880 végéig — hallgatag meghosszabbított szerződés megújításánál ügyelni fog arra, hogy a szerződés 4. szakaszában a magyar ipar részeltetésére nézve kifejezett társulati kötelezettségnek határozottabb érvény szereztessék és az ipar a birodalom mindkét felében a szállítási üzletre lehetőleg igénybe vétessék. Ezen választ az albizottság egyelőre tudomásul vételre ajánlja : utasitandónak véli azonban a hadügyministert, hogy az új szerződés megkötése alkalmából ezen ügy megoldása felöl az országos bizottságnak jelentést tegyen. 170. 3. Az országos bizottság abbeli határozatára, mely szerint az erdélyi katonai kórházak használatáért fizetett bérösszegek megtérítése iránti kérdés végleges megoldásáról szóló jelentését annak idején az országos bizottság elé ter- jeszsze, a hadügyminister azon választ adta, hogy miután az elszállásolási törvény a két törvényAz albizottság javaslata elfogadtatván, a hadügyminister válasza tudomásul vétetik, de egyszersmind oda utasittatik, hogy az új szerződés megkötése alkalmából ezen ügy megadása felöl az országos bizottságnak jelentést tegyen.-*/