A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1878 - hiteles kiadás (Bécs, 1878)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

7 II. ÜLÉS. keresztyén, női erényekben gazdag királynőt, egy dicső honanyát. S a mely érzelmek töltötték el akkor minden igaz magyarnak szivét, lelkét: ugyanazok lelke­sítek a 25 év lefolyta alatt és után, most is a nemzetet; lelkesítenek minket, keresvén mindenkor alkalmat, milyen a holnapi nap is, arra, hogy a hódolat, tisztelet és szeretet érzületének, de egyszersmind az abból kiáradó hő kivánatoknak is kifejezést adjunk; mit tévén e gyülekezet is, kéri a nagyméltóságú külügyminister urat, hogy tegye le hő érzeteink adóját fejedelmi asszonyunk trónja zsámolyához, biztosítván őt, hogy kérjük a mindenhatót, hogy tartsa meg azt nekünk, mit adott, kérve azt, hogy fölséges asszonyunk teljes testi és lelki épségben és szépségben, fejedelmi urunknak boldogitásában, az Isten törvénye és a népek kivánata szerint példaszerűen nevelt gyer­mekei életének dicsőségében, népei szeretetében és osztatlan tiszteletében fényt, áldást, dicsőséget, boldogságot árasztva, a legkésőbb emberi korig boldogul éljen! (Lelkes éljenzés.) Elnök: T. országos bizottság! Minthogy Haynald érsek ő excellentiája már maga intézte a külügyminister ő excellentiájához, hogy az orszá­gos bizottság nevében a holnapi nap alkalmából hódoló tiszteletét és szerencsekivánatát jelentse be, úgy hiszem, nekem nem marad egyéb hátra, mint kifejezést adni azon átalános nézetnek és határozatnak, hogy ő excellentiája indítványához az országos bizottság hozzá járul. {Elénk helyeslés.) Andrássy Gyula gr. külügyminister : Tisztelt országos bizottság! Nem is szükséges kijelentenem, hogy felette boldognak érzem ma­gamat, hogy a t. országos bizottság által nyert e megbízatásban eljárhatok. Elnök: T. országos bizottság! Van szeren­csém bejelenteni a beérkezett következő ügy­darabokat : a badügyminister ő excellentiája részéről két átirat érkezett, melyekben értesíti a t. orszá­gos bizottságot, hogy a hadügyekben netáni fel­világosítások adására megbizatott Maywald Ká­roly tábornok, a tengerészeti ügyekben pedig Gaál Jenő naszádkapitány. Úgy hiszem, a t. or­szágos bizottság ezt tudomásul venni méltóztatik. {Helyeslés.) Hasonlókép beérkezett a badügyminister úrtól egy pótelőteljesztés a kis-martoni katonai épü­letnek egy katonai alreáltanodává való átalakítása tárgyában. Ezen előterjesztés a hadügyi albizottsághoz utasittatik. {Helyeslés.) Azonkívül van szerencsém a t. országos bizottságnak jelenteni, hogy a zárszámadási al­bizottság megalakulván, elnökévé Prileszky Tádét, átalános előadóvá pedig Hegedűs Sándort válasz­totta. Hasonlókép megalakult a naplóbiráló albi­zottság és elnökévé Földváry Lajos b.-t választotta. Továbbá Zichy Nándor gr. azon kérését intézi a t. országos bizottsághoz, hogy méltóztassék őt a hadügyi albizottságból a külügyi albizottságba áttenni. Úgy hiszem, a t. országos bizottság ezen kérést talán teljesíteni méltóztatik. {Helyeslés.) Karácsonyi Guidó gr. : Nagyméltóságú elnök ur, t. országos bizottság! Van szerencsém jelenteni, hogy a tengerészeti albizottság a tengeré­szeti költségvetés minden czímét, alezímét és tételeit szorgos vizsgálat alá vévén, annak ered­ményét itt bejelentem. Elnök : Úgy hiszem, a t. országos bizottság méltóztatik ennek kinyomatását, a tagok közti szétosztását elrendelni és talán egyidejűleg napot és időt kellene határozni ezen jelentés tárgya­lására. Zsedényi Ede: Azt hiszem, ezen jelentés tárgyalását akkor lehetne napirendre tűzni, midőn a többi albizottság is beadja jelentését; ez eddig is úgy volt szokásban. Elnök: Lehet ugyau úgy is eljárni, de talán nem volna semmi akadály arra nézve, hogy a jelentés most tűzessék napirendre. Zichy F. Viktor gr. jegyző': ügy hiszem, némi tekintettel lehetnénk a birodalmi tanács bi­zottságának üléseire, mely mint tudva van, siet a tárgyalásoknak mielőbbi befejezésével. Miután a tengerészeti albizottság jelentésével elkészült, úgy hiszem, annak tárgyalását jövő szombaton d. u. 5 órára vagy fél hatra lehetne kitűzni. {Helyeslések.) Ernuszt Kelemen: T. országos bizottság! Bocsánatot kérek, hogyha az előttem szólott néze­tétől eltérek, miután eddig az volt a szokás, hogy' egyátalában egymás után vettük elő ezek tárgya­lását, sőt a tengerészet mindig mint a hadügy­nek kiegészítő része tekintetett ; megvallom tehát, annál inkább óhajtanám és kérném, ne méltóztas-

Next

/
Thumbnails
Contents