A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1877 - hiteles kiadás (Bécs, 1877)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság irományai

16 XII. SZÁM. 12. szám. (III. ÜLÉS. 24. JEGYZŐKÖNYVI PONT.) Másolat. mely egyrészről az országos bizottság gazdasági albizottsága elnöke, másrészről a pesti könyvnyomda- részvénytársaság közt a nagyméltóságu országos bizottság nyomtatványainak kiállítását illetőleg mai napon köttetett, s mely szerint: 1- ször a pesti könyvnyomda-részvénytársaság kötelezi magát az 1877. évi deczember 5-ére Bécsbe egybehívott országos bizottság összes nyomtatványait, és pedig negyedrét alakban 650 azaz hatszázötven példányban cicero betűkkel nyomtatva, ívenkint 30 azaz harmincz osztr. ért. forintért kiállítani, s bármely ívszámban beküldött egyes nyomtatványokat legfeljebb 24 óra lefo­lyása alatt teljesen elkészíteni. 2- szor. Az országos bizottság gazdasági albizottsága elnöke ellenben a nyomtatványokért járó összegnek a hó végén való kifizetésére kötelezi magát. 3- szor. A röpívek a nméltóságú bizottság szükségletéhez képest 100—200 példányig ívenkint 18, azaz tizennyolcz osztr. ért. forintjával számítandók, avagy állitandók ki. 4- szer. Ezen szerződés két példányban a szerződő felek által mai napon aláíratván, az ez után járó bélyegilleték fizetése a pesti könyvnyomda-részvénytársaságot illeti. Kelt Bécsben, 1877. évi................. Pesti könyvnyomda-részvénytársaság: Fáik Zsigniond s. k. báró Wodianer Albert s. k., a gazdasági albizottság elnöke. A másolat hiteléül: Weinert Ferencz s. k.

Next

/
Thumbnails
Contents