A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1874 - hiteles kiadás (Bécs, 1874)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság jegyzőkönyve
26 AZ V. ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVE. tekintettel, hogy ezen intézkedés által a hadi létszám egy emberrel sem kevesbül, s a monarchia véd- és harczképessége semmit nem csökken, s igy nem is veszélyeztetik; tekintettel végre arra, hogy a véderőről szóló 40-ik t. ez. ezen intézkedést nem gátolja, mert csak is a sorhadi állománybani szolgálati kötelezettség tartamát szabja 3 évre ; de azt sehol nem mondja, hogy azon időt folytonosan fegyverben is tettleges szolgálatban kötelesek eltölteni ; sőt az eddigi gyakorlat is ellenkezőt bizonyít : miután ezen állományból eddig és folytonosan igen számosán szabadságoltattak : A közös hadügyminister egyszersmind utasittassék, hogy a jövő évbeni szabadságolást oly mérvben eszközölje, hogy ezen összeg egészben túlkiadás mellőzésével megtakarittassék. Budapest, 1874. május 20-án. A fentebbiekből kiindulva indítványozom : Hogy a hadiigyministerium rendes költségvetésének 7., 22., 23., 24. és 25. czímeinek előirányzatából az ezen czímek közötti átruházási engedélylyel 8.000,000 frt töröltessék. Domaliidy Ferencz s. k. 9. Az általános vita az idő előrehaladása miatt be nem fejeztethetvén, a tárgyalás folytatása a holnap délutáni 5-kor tartandó ülésre halasztatott és az ülés eloszlott.