A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1873 - hiteles kiadás (Bécs, 1873)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság irományai
6 VII. SZÁM. drágasági pótlékokkal ellássa, még mindég fennállanak: az albizottság, a külügyministerium hivatalnokai részére 1873-ra is, megfelelő drágasági pótlékok megszavazását hozza ajánlatba, s az e czélra szükségelt póthitel engedményezését jelentése végén indítványba hozza. Az 1874-re előirányzott fedezet 689.500 frtot tesz, és igy 8000 írttal csekélyebb azon összegnél, mely az 1873-ik évi költségvetésbe fedezetkép felvétetett, mi annak tulajdonítandó, hogy az osztrák-magyar Lloyd társulat a folyó év deczember 31-én 200.000 frtnyi összeget fog a számára adott állami előlegből törleszteni, és igy a társulat által fizetendő 4%-os kamat is 8000 írttal kevesebb, mint a múlt évben. A mi a külügyministerium által az országos bizottságok elé terjesztetni szokott vörös könyveket illeti, az albizottság elismeréssel fogadta az országos bizottságnak ez alkalommal bemutatott vörös könyvnek alakját, mely eltér az eddigi gyakorlattól. Ugyanis a diplomatiai okmányoknak — mindeddig — a vörös könyvekben gyakorlatban volt közlési módja, azon téves felfogásnak szolgált alapul, mintha a vörös könyvek a külügyministerium összes tevékenységének kimutatására lennének hivatva, mely felfogás sok esetben a külügyek vezetésének természetével ellentétben áll. Ez oknál fogva az albizottság czélszeriinek tartaná, ha a külügyministerium ezentúl is azon alakban, mint a melyet ez alkalommal választott, — a vörös könyvben az egyes bevégzett kérdésekre vonatkozó okmányokat tenné közzé, és pedig oly kimerítő módon, a mint ez a diplomatikai összeköttetések hátránya nélkül lehetséges. Ezen eljárást az albizottság annyival inkább javasolhatja, mert ez a ministeriumot nem fosztja meg azon lehet- ségtől és nem menti fel azon kötelezettség alól, hogy mindazon okmányokat közzé tegye, melyeknek közlését a közszolgálat igényeinek határai közt a közérdek megkívánja, és ugyanezért az ellenőrzés jogát még a folyamatban levő kérdésekre sem zárja ki, valahányszor azok közlése alkotmányos módon sürgettetik. Az előirányzat egyes czímeire nézve, az albizottság először is a rendes — azután a rendkívüli kiadásokat állapította meg— és jelentését — a következőkben terjeszti a tisztelt országos bizottság elé: A.. latencies líiíiclíisolí. I ső czím. a) Központi vezetés. E czím alatt az illetmények szabályozása által felemelt fizetések betudásával, összesen 918.433 frt. van előirányozva. ^z albizottság — úgymint feuntebb kifejtetett — a fizetéseknek felemelését elejtette, s ennek következtében. ezen czímnek tételeit következőleg állapította meg; 1- ső rovat. A ministerium költségei 1—31-ik tételszámok alatt.......................................................... 240.843 frt. 2- ik rovat. Az elnöki osztály kiadásai 32—43-ik tételszám alatt ....................•............................ 64.907 „ 3- ik rovat. A jegyirási és fordító hivatal költségei 46—32-ik tételszámok alatt ................ 22.145 „ 4- ik rovat. A házi, udvari és állami levéltár költségei 53—04-ik tételszámok alatt .................... 27.309 „ 5- ik rovat. A ministeri fizető hivatal költségei 65—70-ik tételszámok alatt ............... 7.587 „ 6- ik rovat. A keleti akadémia költségei 71—75-ik tételszámok alatt ........................................... 19.347 ,, mely összeg a tavali javadalmazásnál 262 írttal kevesebb. Az albizottság indítványozza, hogy az 1-ső ez í men megszavaztassák 382.138 fit. összesen . 382.138 frt. központi vezetésre mint rendes kiadás. O ►