A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1871 - hiteles kiadás (Bécs, 1871)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság jegyzőkönyve

60 XVII. I I,ES. Midőn az ő Felségétől nyert ezen megbízásnak eleget teszek, egyszersmind kötelességemnek ismerem a közös ministerium nevében a t. országos bizottságnak a legmélyebb bálás köszönetét nyilvánítani azon buzgalomért és kitartó munkásságért, melyet a ministerium előterjesztéseinek kedvező elintézésénél tanúsítani méltóztattak. Szerencsésnek érzi magát a közös ministerium, bogy a b országos bizottságok az általa követett eljárást és irányt helyeselni méltóztattak. Immár az ötödik költségvetést állapiták meg az országos bizottságok még pedig — mint az utóbbi alkalommal, úgy jelenben is közös egyetértéssel, — gondos­kodva van a birodalom közös védelmi képességéről, mely a közösügyi országos bizott­ságok fennállása óta erőben folyvást gyarapodott, mi újabb biztosításul szolgál az átalánosan óhajtott béke megszilárdítására. Végre engedje meg a t. országos bizottság, hogy hálás köszönetemet nyil­vánítsam az országos bizottság minden egyes tagja iránt azon szives és nagyrabecsült előzékenységért, melylyel a tárgyalások ló yama alatt engem megtisztelni méltóztattak. Adja az isteni gondviselés áldását működésünkre, mely szolgáljon hazánk és a közös monarchia javára és felséges Urunk királyunk dicsőségére. A bizottság mindenek előtt az ő cs. és apóst. kir. Felsége nevében történt kijelentést mély és hódolatteljes tisztelettel fogadta és a közös ministerium egész nyilatkozatát tudomásul vette és annak szószerinti felvételét ezen ülés jegyzőköny­vébe elrendelte. 159. E zután az elnöknek a bizottságnak hangosan nyilatkozó közhelyeslésével fogadott zár- és búcsú-beszéde után miután még a bizottság mélyen tisztelt elnöké­nek gróf Mailáth Antal főasztalnokmesternek buzgó fáradozásaiért, tapintatteljes mű­ködéséért és a tanácskozások bölcs és erélyes vezetéséért jegyzőkönyvileg átalános elismerést és köszönetét szavazott és ezen ülés időközben elkészült jegyzőkönyvének hitelesítése is megtörtént, az elnök a közös ügyek tárgyalására az 1867. XII. t. ez. értelmében a magyar országgyűlés által kiküldött és ő Felsége által f. évi május 22-ére összehívott bizottságnak jelen ülésszakát befejezettnek és bezártnak jelentette ki. 4» •*

Next

/
Thumbnails
Contents