A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1871 - hiteles kiadás (Bécs, 1871)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság jegyzőkönyve

Hl. ÜLÉS. 5 A közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottság f. é. junius hd 23-án tartott TII. ülésének jegyzőkönyve. Elnök: Jegyző: Oróf 3Iailátli filial. Széli Kálmán. 12. A május hó 23-án tartott utolsó ülés jegyzőkönyve felolvastatván, meghitelesittetett. 13. A bizottság elnöke a következő időközben beérkezett irományokat terjeszti elő: Gróf Heust közös külügyminister jelentését, melyben értesíti a bizottságot, hogy b. Orczy Béla osztályfőnököt bízta meg azzal, hogy a szükséges felvilágosí­tásokat előterjessze, illetőleg a külügyministeriumot a bizottság jelen ülésszaka alatt képviselje. Tudomásul vétetett. 14. Báró Kulin közös hadügyminister átiratát, melyben értesíti a bizott­ságot, hogy Benedek Sándor tábornokot és osztályfőnököt bízta meg azzal, hogy a hadügyministeriumot a bizottság kebelében képviselje. Tudomásul vétetett. 15. Pankovits István, munkácsi püspök, bizottsági tag kérvényét, melyben halaszthatlan hivatalos teendők miatt, négy héti szabadsági időt kér. A bizottság a kért szabadság időt megadja, és egyúttal megbízza az elnököt, hogy az illető póttagot hívja be. 16. Gróf Krdődy Sándor bizottsági tag kérvényét, melyben f. hó 26-tól fogva szabadság időt kér. egészségének helyreállítása végett. A kért szabadság idő megadatik, az illető póttagnak behivatása együtt a elrendeltetik. 17. Zsedényi Ede a pénzügyi albizottság elnöke előterjeszti az albizottság jelentését a pénzügyministerium költségvetése es az 1869-ik évi zárszámadások tárgyában. . , ... Kinyomatni és a bizottság tagjai között szt tosztatni határozta tott 18. Gróf Szécsen Antal a külügyi albizottság elnöke előterjeszti az albizott­ság jelentését a külügyminister költségvetését illetőleg. Kinyomatni és a bizottság tagjai között szétoszlatni rendeltetett. jeszti eh 19. Szapáry Antal gr. albizottsági tag a gazdasági bizottság jelentését ter- őa közösügyi albizottság egy havi költségvetese tárgyában. Tudomásul vétetett.

Next

/
Thumbnails
Contents