A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1871 - hiteles kiadás (Bécs, 1871)

16 1873-ik évi közös költségvetés megvizsgálására küldendő bizott­ság elé lesznek terjesztendők.“ #) 14. A magyar országos bizottság X. ülése Julius 14-éu. 99. jegyzőköuyvi pont. XX. czim. Ruházat és ágyneműé/;. „E czimre vonatkozólag a bizottság a hadügyi albizottság által kiküldött válaszmány indítványára, következő határozatot hozta: A országos bizottság nem helyesli a hadügyministernek azon eljárását, mely szerint a közösügyi bizottságnak folyó évi januar 30-án hozott azon határozatát mellőzte, melyben kimon­datott. hogy „minden rendkívüli beszerzés a felszerelési (Ske- ne-féle) társasággal kötött szerződés mellőzésével a magány ipar igénybe vételével szabad verseny utján lesz eszlendő“; — a bizottság tudomásul vévén azonban az illető szerződés módo­sítását, a felett vájjon ezen szerződés ez év September havában felmondandó legyen-e, határozatot nem hoz, de utasítja a had- ügyministert, hogy azonnal egy enquéte-bizottság összehívását eszközölje, mely a hadügyminister megbízottján kívül, mindkét államterület kereskedelmi s pénzügyi ministereinek külön külön egy-egy képviselőjéből és a bécsi és pesti ipar és kereskedelmi kamara egy-egy küldöttjéből álljon. Ezen bizottság szakférfiaknak meghallgatása után az egész felszelszerelési ügyről kimerítő jelentést teend. A hadügyminis­s) A birodalmi tanács bizottsága ezzel rokon tartalma határozatot hozott, mely következőleg hangzik: Mindkét törvényhozó testület által egy bizottság oly czélból kiküldendő, hogy a hadcsapatok által igénybe vett pénzmennyiség, természetbeni élel­mezés, legénységi eledel, ruha- és ágynemüek (elhasználása tekintetében, minden irányban biztos alapelv inegállapittassék. <»

Next

/
Thumbnails
Contents