A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1870 - hiteles kiadás (Bécs, 1870)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

166 XVII. ÜLÉS. rékká válik : magának és családjának öreg napjaira vagyont szerezni épen nem képes. Én nem tudok pályát akár az ipar, akár a ke­reskedelem. akár a polgári hivataloskodás, akár az egyház terén, hol az illetők ne szerezhetnének ma­guknak kisebb-nagyobb vagyont, és ne biztosíthat­nának maguknak és családjaiknak öreg napjaikra némi jövedelmet: mig a katonai pályán levők közül én ilyet egváfalában nem ismerek. A külön véleményben emlittetik. hogy a kellő arány meg van az alsóbb és felsőbb fokú tisztek közt. Én úgy tudom, hogy az őrnagy és alezredes közt ezen arány nincs meg. Pedig tudjuk, hogy a birodalomban 4 ezredet alezredesek parancsnokol­nak takarékossági tekintetekből. Más különbséget e tekintetben én nem tudok , mint egy katona portiót. Létezett igenis egy bizonyos arány ; de azon idő óta, hogy a delegatio fölemelte az alsóbb rangú tisztek fizetését: ez megszűnt. Az mondatik. hogy a közvitézekről nem gondoskodik a törvényhozás. Ez igaz ; de ezek élelmi, ruházati és elszállásolási tekintetben azon pár év alatt, midőn szolgálatban vannak, jobban ellátvák mint az ország lakóinak milliói, kik véres verítékkel keresik minden­napi kenyeröket. Az alsóbbrangú tisztekről, mint emlitém, gondoskodott már a múlt évi delegatio. Az mondatik. hogy az alsóbbrangú tisztek szegényen vannak ellátva. Elismerem, hogy számtalan Írnok akármelyik irodában jobban élhet, sőt az irodaszolga is sok helyen jobban van díjazva. De ezen ösz- szehasonlitásból elvi consequentiát én egyátalában nem akarok húzni, és csak azt akarom megemlíteni, hogy egy alsóbbrangú tisztnek, ki számot vet magával és átlátja, hogy e pályán nem tud boldo­gulni : nyitva áll az út, hogy más pályára adja magát, és bizonyára azon pár év, melyet a katona. Ságnál töltött, nem fog hátrányára válni. Tapasz­taltuk. hogy olyanok, kik átléptek a magánéletbe, számtalan esetben vagyoni tekintetben jobban álla­nak mint a legmagasabb állású tisztek ; — hacsak ezek különben is földi javakkal nincsenek ellátva. De a ki egyszer 20—30 évi szolgálat után törzstisztségre jutott : az előtt minden egyéb pálya el van zárva, és számára nincs más pálya nyitva mint a katonai; ő ahhoz van forrasztva és ezen pályán kell neki élni és meghalni, és nem egy esetben nyomorékká vábii. Sok indokot tudnék még erre nézve felhozni. De nem teszem, hanem egyszerűen, miután már a tengerészeti költségvetés tárgyalásánál is elfogad­tuk a törzstisztek fizetésének fölemelését : bátorko­dom a fizetés-fölemelést itt is at. bizottságnak aján­lani, annál inkább, mivel a különbség csak 170,000 frtot tesz, a mi egy 80 milliónyi budgetnél valóban nem mondható tekintélyes összegnek. En részemről elfogadom az albizottság véleményét. [Élénk he­lyeslés.) Ernustli Kelemen : Engedje meg előttem szólott Wenkheim báró ő excellentiája, hogy ha mi, kik a különvéleményt aláírtuk : azon téren álla­nánk. hol a szív és érzelem indokai után kell in­dulni : akkor meghajolnám azon ékesszólás előtt, melylyel az illetők sorsát ecsetelte. De engedelmet kérek, nekem tiltakoznom kell magam és elvtársaim nevében az ellen, hogy mi nem állítottuk volna, mi­szerint némileg igazolt az illetők azon kívánsága. • hogy fizetésük felemeltessék. Az én kiindulási pontom az. a hol ezen kérdés múlt évben félbeszakittatott. A múlt évi delegatio ezen kérdést megfontolván, az ország financiális helyzetének tekintetbevételével, ott hol az orvoslás föltétlenül szükséges volt : azt meg is hozta. Azon indokolásban, melvet Excellentiád csak részben méltóztatott előadni, ez is áll. Az ezredesek és al­ezredesek fizetését föl nem emelheti a bizottság, bár méltányolja azon indokokat, a melyek ez iránt fői­hozattak. De ha a jövő évi budgetben az igen t. hadügy­miniszter ur oly megtakarításokat fog felmutathatni, melyek által a normalis budget apadni fog : méltá­nyosnak tartja a bizottság az ezredesek és alezre­desek fizetését fölemelni.“ Engedjék meg azon t. tagtársaim, kik a fizetés fölemelésének megszava­zása mellett vannak, hogy azon kérdést intézzem hozzájok : vajon a budget apadt-e ? Azok. a kik ta­valy ezen föltételt fölállították, megszavazhatják-e jelenleg a fizetés-fölemelést, midőn a budget nem hogy nem apadt : hanem mint ezen tisztelt bizottság igen jól tudja, oly nevezetes összegekkel emeltetett, hogy ezen kérdés minden esetre a mi értelmünkben döntendő el. Azt méltóztatott többek közt említeni, hogy az ezredesek és alezredesek jövőjéről kell gondoskodni, nehogy agg korukban nyomorral le­gyenek kénytelenek küzdeni. De fel fog még me­rülni a költségvetés tárgyalása alkalmával, a mi az

Next

/
Thumbnails
Contents