A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1870 - hiteles kiadás (Bécs, 1870)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság irományai

135 teljesen lehetetlen. Mind a két számítási mód egyenlően a mnlt eredményeiben gyökerezik ; csak hozzá­vetőleg lehet tehát segítségével a jövő árakat felvenni, s hogy e tekintetben az eddigi mód tökéletesen megbizhatlan nem volt, épen az 1868. évi zárszámadás tanúsítja. E szerint a természetbeni élelmezés az eredeti előirányzatot véve alapul 17 7,004 fttal olcsóbban, a katonai ménesek, gazdaságok és méntelepek költségeinek kiválasztása után maradt előirányzatnál pedig 292,802 fttal drágábban lett eszközölve mint tervezve volt, mi, tekintve az előirányzatba vett nagy összegeket, nem oly nagy különbség, hogy az alap teljes megbizhatlanságát bizonyítaná. Áttérve már most az 1871. évi előirányzatra, a választmány annak megítélésére, vájjon a követelt összegek megfelelnek-e a szükségletnek és a várható termesztmény-áraknak, két módot látott maga előtt. Egyik az előirányzat összehasonlítása a piaezi árakkal, másik az 1868. évi költségvetéssel és zárszámadással, mely a delegatiók előtt fekszik. Miután a választmány rendelkezésére álló idő, a birodalom 17 ügyelőségi kerületéből a piaezi árjegyzékek bekivánására nem elégséges, egyedül a máso­dik módot volt kénytelen elfogadni, s erre megjegyzi : hogy noha azzal, másnak hiányában, az össze- sonlitást nagy vonásokban eszközölhetőnek tartotta, ezt minden kifogáson felül állónak maga sem tekint­heti, nem csak azért, mert az összehasonlítás a hadügyminisztérium tettleges beszerzési áraira van alapítva, s ezek köztudomás szerint a piaezi áraknál némileg magasabbak, hanem azért is, mert az egyenlő létszám, elhelyezés és egyenlő szervezés feltételein alapul, melyek azonban időközben változásokon mentek keresztül. 1871. évre előirányoztatik a természetbeni élelmezés ................................ 12.429,420 fttal; a költségvetéshez mellékelt „javitékban“ további közel 14% ................................ 1.738,437 frt. emeléssel együtt .... .................................................................................. 14.167,857 fttal, a legénységi eledel...................... ..... . ...................................................................... 9.941,394 fttal. Összesen . 24.109,251 frt. Ezen kívül vannak azon összegek, melyek a lovassági létszám emelése és a területi divisiók felállítása folytán követeltetnek, s melyek a fennebbi két czím alatt még együtt 1.727,928 ftra terjednek ; de külön előterjesztés tárgyát képezvén, a jelen összehasonlításnál mellőzhetők. 1868. évre a természetbeni élelmezésre eredetileg előirányozva volt . . 14.262,384 frt, a legénységi eledelre a pénzbeli ellátással egybefoglalva .......................................... 8.233,089 frt, együtt . 22.495,473 frt. Miután azonban a katonai ménesek, gazdaságok és méntelepek költségei külön­választattak, az előirányzat a természetbeni élelmezésre........................................... 13.792,578 trt, a legénységi eledelre..................................................................................................... *.uöp.;)2.> frt. együtt . 21.882,103 frtra szállott. A különbség ekkép, nem véve számba ezúttal az 1868. évi delegatiók átlagos 3.207,000 frt törlését az 1868. és 1871. év előirányzatai közt az élelmezés két czíméuél 2.227,148 trtra terjed, s azon kérdés, merül fel: vájjon 1871. évre a hadsereg létszáma és a várható terményárak igazolják-e e tetemes különbséget vagy sem ? Ha a természetbeni élelmezésnél az 1868. évi egységes árakat az 1871.évi kija\itott előiiany zattal összehasonlítjuk, kitűnik : hogy utóbbinak árai az 1868. évieknél egész átalánosságban a kenyérnél o a zabnál ..................................... . . . 6.66 % szénánál ..................................... . . . 32.5 „ fánál........................................... . . . 20.7 „ világítónál ................................ ... í.o „ alomszalmánál........................... . . . 27.0 „ ágyszalmánál........................... . . . 45.98 „ végre a legénységi eledelnél ... 4.4 „

Next

/
Thumbnails
Contents