A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1869 - hiteles kiadás (Bécs, 1869)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
XIII. ULKS. (Augustus 28-án 1869.) 151 „Ámbár már az albizottság előtt bővebben fejtegettem okát annak, mi engem a számfeletti tisztek fizetésének fölemelésére is indított, mindazonáltal újólag fel kell e tárgyban szólalnom, bebizonyítani kívánván a m. delegatio előtt azt, miszerint tökéletesen igazságos és méltányos, hogy a szám felettiek is vegyenek részt a fizetés-fölemelésben. A számfelelettiek nevezetes száma két okból ered. és pedig először az 1866-ik évi háborús események, és másodszor a hadsereg uj szervezése folytán. A mi tehát a számfelettiek első osztályzatát illeti, úgy vélem, csak is igazságos és méltányos, hogy azok, kik 1866-ban készek voltak véröket és életüket a hazáért áldozni, a fizetés fölemelésben ép úgy részesittessenek, mint a többi bajtársaik. A mi pedig a második osztályzatot illeti, mely az uj szervezésből ered, arra nézve megkell jegyeznem, hogy azok már 1866-ban hasonlókép szolgáltak, és azon okból lettek szám felettiekké, mert igyekeztem a béke viszonyainak és a monarchia pénzügyének megfelelő rendszeres költségvetést felállítani. Az által, hogy béke idején a tisztek száma a gyalogságnál és a vadászoknál háromban, az az: egy százados, egy főhadnagy s egy hadnagyban állapíttatott meg minden századnál, hogy a negyedik tiszt egy tisztihelyettes által pótlandó, s végre az által, hogy háború idején ezen tisztibelyettesnek egy tartalék-tiszt általi helyettesítése czéloztatik, úgy vélem a békébem nevezetes megtakaritás előnyét értem el: eltekintve attól, hogy azon körülménynél fogva, miszerint a háború bevégeztével a tartalék tisztek előbbi állásukba ismét visszaléphetnek, — a feloszlatásoknál háború után szintén nevezetes megtakarítások lesznek eszküzölhetők. Az uj szervezés által tehát az egész hadügy olcsóbb. Azonkívül ki kell emelnem, hogy a számfeletti tiszt ugyanazon szolgálatot teszi, mint minden más tiszt, és szintén már az albizottság előtt megmagyaráztam, hogy a különféle iskolák felállítása folytán, mint a hadfi, hadosztályi és ezredi iskolák, tetemes erőket szükséglünk, melyeket a létszámon felül és számfelett kell vezetni. A mennyiben tehát épen azon intézetekben, melyeknek czéljaaz oktatás, számfeletti tisztek vannak alkalmazva, nagyon kellene sajnálnom, ha épen ezek a legképzettebbek közé tartozó tisztek a fizetés fölemelésből kizáratnának. Hogy a számfeletti tisztek egy másik nevezetes része a hiányzó negyedik tiszt helyett látja el a szolgálatot a századnál, azt már volt szerencsém magyarázni. Bátorkodom továbbá a m. delegatió figyelmét azon ismeretes tapasztalatra felhívni, hogy minden átmeneti és szervezési processusnál több erő kiván- tatik, mint a mely oly állapotnak felel meg, moly épen most czéloztatik. Ezen átmeneti korszak, nálunk talán, még egy vagy két évig fog tartani, és a hadkészültségre nézve semminemű tekintetben nem lesz hátrányos, feltéve, hogy oly erő-szám marad rendelkezésemre, mely [ számfeletti ugyan, de nem felesleges. Az albizottság javaslatának elfogadása tehát szervezésem folytatását nemcsak rendkívül nehezitené, hanem még az illető egyént az uj szervezés ellenében bizonyos módon elkeserítené is, mi a szolgálat kárára lehetne. Kérem tehát a m. delegatiót már csak a hadügyi közigazgatás iránti tekintetből is, mely minden lehető módon oda törekszik, gazdálkodni és mindent elkövetni, hogy a számfelettiek mihamarább eltűnjenek, méltóz- tassék a javasolt összeget engedélyezni.“ Kajner Pál toll vivő: Tisztelt bizottság! Engem is kétségkívül meggyőzne azon előadás, melyet a hadügy- minister ur képviselője itt tartott, de tekintve azoukörül- ményt, hogy mi engedve a birodalmi tanács bizottsága eszmemenetének, a tengerészeinél nem emeltük fel a számfelettiek fizetését és e tekintetben mind két delegatió ugyanazon határozatot hozta, mi többé, ha csak a delegatió intézményének tekintélyét lejáratni nem akarjuk, azon határozatot nem változtathatjuk meg. En tehát megóvni kívánván a delegatiót minden következetlenségtől, kénytelen vagyok indítványozni, hogy az albizottság véleménye alapján csak 1,500.000 frtot méltóztassanak beállítani. (Helyeslés !) Elnök: Méltóztatnak elfogadni az albizottság véleményét? (Elfogadjuk!) Az albizottság véleménye elfogadtatott. A birodalmi tanács bizottságától ujahb üzenet érkezett. Rajner Pál tollvivő: Úgy hiszem t. bizottság, hogy azon üzenetet, mely a birodalmi tanács bizottsága részéről most érkezett, sürgősségénél fogva azonnal tárgyalhatnék, noha még kinyomva és szétosztva nincs. (Helyeslés. Olcassa az üzenetet*). A fenlevő különbségek tehát a következők: Különböznek még a két delegatió határozatai a pótkezelésre nézve. Széli Kálmán a hetes albizottság előadója (olvassa a hetes albizottság véleményét ezen pontra nezve, mely szerint a birodalmi tanács deleyatiójának ez iránti határozata elfogadás végett ajánltatik **). Weuinger lincze osztályfőnök: Legyen szabad azon észrevételt tennem, hogy ez azt feltételezi, miután a számot magát most függőben méltóztatnak *) Lásd az Irományok 24. számát. **) Lásd az Irományok 25. számát.