A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1868 - hiteles kiadás (Bécs, 1868)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság jegyzőkönyve
VI. ÜLÉS. 21 A 6-ik czimalatt „katonai képző intézetekre“ kivánt 1.281,328 forintból semmit se von le. de kimondja: ezúttal is azon nézetét: hogy a külön katonai képezdék feladatául kizárólag csak a magasabb szakkiképzés maradván, a felsőbb katonai képző intézetek helyett, nehány felsőbb ipariskolánál és a politechnikumoknál katonai tanfolyamok rendszeresittessenek. A 9-ik czim alatt: „ruházási bizottmányokra“ előirányzott 273,430 forintból levon 50,000 forintot, s egyszersmind helyesli a hadügyér azon intézkedését, hogy a ruhabizottságok meg fognak szüntettetni, s egyes csapatok ruhaszükséglete már jelenleg is magán vállalkozók által fedeztetett; helyesli továbbá a hadügyér azon szándékát, hogy jövőre egy, elég pénzerővel rendelkező nagyobb consortium által Budán, Brünnben és Grilczben oly nagyobb telepeket kíván szervezni, melyek háború esetén 8—10 hét alatt 200,000 embert is felszerelhessenek. A 10-ik czim alatt „tüzérségi hadszer-ügyre“ előirányzott 3.193.160 forintból 100,000 forintot levon. A 13-dik czim alatt „katonai építészeti közigazgatásokra“ előirányzott 2,812,245 forintból 200,000 forintot levon. A 16-ik czim alatt „az ellátási ügy“ költségese kitett 10.521,643 forintból nem von ugyan le semmit, de azon körülménynél fogva, hogy a folyó ésrre e czimen kitett 9.311,959 forintot a jövő évre előirányzott összeg 1.209,684 fo- íinttal haladja, s az előirányzott 10.521,643 frthoz még a közös pénzügyminiszteri költségvetésbe áttett 1.200,000 forint kegydij s a kincstárból fizetendő nyug-, kegy- és ellátási dijakra kitett 16,600 és 130,163 forint összeg is járul, kénytelen ismételni a múlt alkalommal kifejezett azon kivánatát, hogy ezen, a tapasztalás szerint évről évre növekvő teher oka az előléptetési és nyugalmazási rendszabályok hibás voltában rejlik, s nem egy tekintet sürgősen követeli, hogy a két törvényhozás e tekintetben mielőbb törvényt alkosson. A 18-dik czim alatt „különféle kiadásokéra előiránysott 222,075 forintból 20,000 forintot levon. Miután az előirányzott 222,075 forintban a távirdai költségek is benfog- laltatnak, melyek iránt az albizottsági elnökök és előadók e tárgyra vonatkozó jelentésének tárgyalásakor fog tüzetesen intézkedni a bizottság, azon kérdés, hogy : nem fog-e az előirányzott összegből a 20.000 forinton felül a távirdai költségekre kitett 45,000 forint is levonatni ? későbbi eldöntés tárgya marad. A 20-dik czim alatt „természetbeli élelmezésre“ előirányzott 12.851,616 forintból 896,600 forintot levon, s kimondja azon kivánatát, hogy az élelmezési czikkek 10 évi átlagos kimutatása jövőre ne külön mellékletkép terjesztessék elő, de magába a költségvetésbe vétessék fel. A 22-dik czim alatt „ruházatra és ágyneműekre“ előirányzott 6.432,343 forintból 283,400 forintot, tehát az 1-ső, 4-ik, 6-ik, 9-ik, 10-ik, 13-ik. • 16-ik, 18-ik, 20-ik és 22-ik czimek alatt kitett összegekből összesen 2.000.000 forintot levon, a többi czimek alatt kitett összegeket pedig érintetlen hagyja, megengedvén az átruházást a czimeken belül, de nem a czimek között. A hadsereg saját jövedelmeire vonatkozólag megjegyzi a bizottság a maga részéről, hogy a határőrvidék jövedelmei a magyar korona országait illetik. A magyar korona országainak e kétségtelen joga újabban ünnepélyesen elismertetett a Magyar-