Az Osztrák-Magyar Monarchia közös államháztartásának előirányzata, 1910 (Bécs, 1910)
V. Közös hadügyministerium A. Közös hadsereg III. rész
részére a viszonyokhoz képest kormány által adható. Szükséges továbbá, úgy a termelők érdekeire, valamint az előnyös bevásárlások esélyeire tekintettel, hogy megállapodásokat létesítsen a hadügyi kormányzat a pénzügyminister urakkal arra nézve, hogy az aratás után kellő készpénzzel rendelkezzék a jövő évi szükséglet beszerzésére. Utasitandók az egyes ezredparancsnok- ságok, hogy a lótápot, de főleg a széna- és szahnaszükségletet az egyes helyi viszonyok szerint saját hatáskörükben közvetlenül a termelőktől igyekezzenek beszerezni. A katonai szükségletek közvetlen szállítására szerződő magántermelőnek csak az tekintendő, a ki saját termelését adja el. A hadügyi kormányzat felhivatik, miszerint szerződéseinek feltételei által és egy éb rendelkezésére álló módon igyekezzék megakadályozni azt, hogy a szerződést kötött termelő vagy termelők mások terményeit szállítsák, avagy a szerződést alvállalkozókra ruházzák, mert az ilyen eljárás nem felel meg a közvetlen forrásokból kívánt beszerzés czéljának, sőt a -ezé elérését egyenesen lehetetlenné teszi. Minthogy az élelmezés kérdései és főleg a kézi bevásárlás körüli eljárás a még 1870. évben tartott országos tanácskozmány megállapodásai alapján történik: fölhívja az országos bizottság a hadngyminister urat, hogy egyetértöleg a magyar kormánynyal, a katonai élelmezési kérdések elveinek az újabb gazdasági élet követelményei szerint való megállapithatása czéljából mielőbb országos tanácskozmány hivassék egybe. Kívánatosnak tartja továbbá az országos bizottság, hogy az élelmezési raktárak szükséges szaporítása és kibővítése Magyarországban az eddig alkalmazott bérleti rendszer helyett a közös költségvetés terhére való építkezés által történjék s a hadügyminister a két állam pénz- ügyministereivel tárgyalást folytatván, ennek eredményéről a legközelebb összehívandó országos bizottságnak jelentést tegyen. Válasz. A hadügyministerium az ezen határozatban lefektetett elveket az. czikkek beszerzésénél a hadsereg számára a jövőben is érvényre fogja juttu ügyeimét főleg arra fogja irányítani, hogy azon czél, miszerint az élelmezési c : közvetlenül termelőktől szereztessenek be, az eddiginél még teljesebb inén éressék el. A katonai élelmezési kérdések elveinek megállapítása czéljából egy bellii országos tanácskozmánvt illetőleg a magyar királyi kormánnyal tárgyalások fan