Az Osztrák-Magyar Monarchia közös államháztartásának előirányzata, 1909 (Bécs, 1908)
V. Közös hadügyministerium A. Közös hadsereg III. rész
24 egybe, melyen mindkét állam foldinivelésügyi és kereskedelmi ministerium továbbá a magyar országos gazdasági egyesületnek és a Wien-i mozögrgi tanácsnak, végre a Budapesti és Wien-i kereskedelmi és iparkamara kod résztvettek. Az ezen tanácskozmány alkalmával nyilvánult kívánságok, a inon csak lebet, az élelmezési biztosításokról szóló ez idei utasítások kiboesaot lesznek már figyelembe véve. A mennyiben a jövőben az ezen utasításokba nd és egyelőre csak kísérletként megállapított eljárásnak megváltoztatása válatol ségessé, a liadtigyministerium hasonló módon szándékozik eljárni. Az élelmezési raktárak szükséges szaporítása és kibővítése tekintében ! 11 országon az eddig alkalmazott bérleti rendszer helyett a közös költségvetési való építkezés által, a hadügyministerium az illető költségelőirányzatok kidob után, a két állam pénzügyministereiyel tárgyalást fog folytatni és ennek . d nyéről a tisztelt országos bizottságnak annak idején jelentést fog tenni. 8. Határozat. Az ezred nyelvek megállapításáról. (X. ülés. 1908. február 13-ikán. — 16. jegyzőkönyvi pont.) Az országos bizottság tudomásul veszi a hadilgyministernek az ezrednyelvek megállapítása tárgyában adott válaszát s fentartván továbbra is azon elvet, hogy a magyarországi ezredekben az ezrednyelvnek megállapításánál és a legénységnek oktatási és kiképzési nyelv szempontjából való osztályozásánál első sorban a magyar nyelv tudása veendő figyelembe és csak azoknál, akik azt nem tudják, a nem magyar anyanyelv : felhívja a hadügyministert, hogy az e részben tett intézkedések eredményéről a jövő országos bizottság elé is terjesszen jelentést. Válasz. A f. é. február havában előterjesztett utolsó jelentésem óta az ebbeltai nyakban változás nem történt. A Magyarországon (Horvát- és Szlavonország kivételével ) kiegészített U testek közül a magyar államnyelv érvényre jut tehát: 37 gyalog ezrednél, 6 tábori vadász-zászlóaljnál, az összes tábori- és vártlizér-csapattesteknél és az összes huszár-ezredeknél.