Az Osztrák-Magyar Monarchia közös államháztartásának előirányzata, 1885 (Bécs, 1884)
II. Közös külügyministerium
15 Igaz, hogy eddigelé a kouzul-növendékek is a többi konzuli tisztviselők példájára három fizetési sorozatba voltak beosztva, s ehez képest 800, 700 és 600 ftnyi fizetést s ugyanennyire menő működési pótlékot húztak. De e rendszernek fonáksága gyakorlati szempontból már feljebb ki van mutatva. A rendszeresített konzul-növendékhely száma 15, melyből minden fizetési fokozatra öt öt állomás jut. Ha az V.—VIII. rangosztályban álló konzuláris tisztviselőkre nézve elfogadtatik az elv, hogy a nyugdíjba számítandó fizetésük az egyenrangú ministeri hivatalnokokkal megegyezzen, akkor semmi ok sincs arra, hogy ez elvet a konzul-növendékekre is ki ne terjesszük, s minthogy ez utóbbiak a Il-od osztályú ministeri fogalmazókkal együtt a IX-ik rangosztályba tartoznak, a fenut található táblázatban amazokéhoz hasonló fizetéssel, azaz egyenként 1.100 fttal szerepelnek. 15 konzul-növendék fizetése tehát ki fog tenni................................................................... 16.500 ftot. Hogy pedig külföldre rendeltetésök alkalmával a helyi viszonyokhoz képest esetről esetre meghatározandó működési pótlékban részesülhessenek, a ktilügyministeriumnak „konzul-növendékek működési pótléka“ czímén 13.500 ftnyi átalány volna megszavazandó, úgy hogy az összes 15 konzul-növendék szükséglete, mely eddig 21.000 ftra ment, jövőben 30.000 ftot venne igénybe. Ez összeg, átlagosan számítva, fejenkénti 2.000 ft. javadalomnak fogna megfelelni. Összesen tehát e javaslatok elfogadása egy évre 55.675 fttal fogná a kiadásokat szaporítani; mivel azonban az új fizetési rendszer tettleg csak 1885-évi julius hó 1-én lépne életbe, az ebből származó többszükséglet az 1885-dik évre csak 27.837 ftra rúgna. Másrészt azonban a küliigyministerium iparkodni fog azon valóságos fökouzulságokat, melyeknek hatásköre az időfolyamában csökkenést szenvedett, a mennyire a személyi viszonyok ezt megengedik, valóságos konzulságok által helyettesíteni, ellenben valóságos fő-konzulságokat csupán oly helyeken hagyni meg, a hol ezt a körülmények okvetlen követelik. Végül a külügyministerium — eltekintve az imént érintett intézkedés folytán lassanként remélhető megtakarításoktól — a konzulsági jövedelmek szaporítására is figyelmet fog fordítani, szándéka lévén e czélból a konzulsági illetékek árszabványának reformját — mely eddig akadályokba ütközött — újólag tárgyalás alá venni. E reform annyival inkább indokolva lenne, mert a konzulsági illetékekből a kincstárra háromló jövedelem aránylag igen csekély, úgy hogy az nem csak a többi nagyhatalmaknak, de még a másodrendű államoknak konzulsági illetékek czímén befolyó jövedelmét is lávolról sem üti meg. Ezen aránytalanságon csodálkozni nem lehet, tekintve miszerint a konzulsági illetékek az 1846-dik évi árszabályzat alapján folynak be, mely alacsony tételeivel nem csupán elévült, de több tekintetben hiányos is. A közös-külügyministerium tehát egy oly álszabályzat életbeléptetése végett, mely a változott viszonyoknak jobban megfelel és konzulsági illetékek czímén nagyobb jövedelmet helyez kilátásba, legközelebb bizottságot szándékozik egybehívni, melyben úgy a közös kormány mint a két államterület szakministeriumainak küldöttei is részt fognak venni. Az illető tanácskozmányok eredménye az 1886-dik évi előirányzat bemutatása alkalmával a tisztelt országos bizottságnak be fog jelentetni.
