Az Osztrák-Magyar Monarchia közös államháztartásának előirányzata, 1885 (Bécs, 1884)
II. Közös külügyministerium
Azon hátrányokat, melyeket a konzulok a mai rendszernél fogva a nyugdíjazás, rendelkezési állapotba helyezés, szabadságolás és betegség eseteiben szenvednek, csak úgy lehetne némileg enyhíteni, ha e tisztviselők oly helyzetben volnának, hogy az államtól húzott javadalmaikból némi megtakarítást is félrerakjanak. Erről azonban a dolgok mai állása mellett szó sem lehet. Már feljebb kivolt mutatva, hogy konzuli képviselőink helyzete a külföldön mily kevéssé alkalmas a monarchia tekintélyének kellő kifejezésére, s midőn ennek oka gyanánt javadalmaik elégtelensége hozatott fel, ez jövedelmük összeségére vonat kozott, melybe fizetésük és működési pótlékuk bele volt értve. Egyátalán egy konzulnak állása a külföldön a központi hivatalnok állásától merőben különbözik. Legfeljebb az oly belföldi tisztviselővel lehetne öt párhuzamba tenni, a ki magasabb rangjánál fogva a társadalmi téren való szereplés által is hivatva van az állam tekintélyét kifejezésre juttatni. Ezek után legyen megengedve a működési pótlékra átalában áttérni és a személyes javadalmak ezen neméről néhány elvi észrevételt tenni. A mint a jelen konzuli fizetések átnézete első perczben mutatja (lásd az 1884-dik évre szólló költségvetést), a működési pótlék jelenleg minden rangosztályban a rendes fizetéssel egyenlő. Kérdés, az ily rendszer czélirányos-e ? A tapasztalás mutatja, hogy a működési pótlék ily általánosítása kettős irányban, a mennyiben ugyanis a fizetéssel egyforma és a tisztviselő állomási helyétöt független, gyakorlati és tárgyi okokkal nem igazolható. A működési pótlék természeténél fogva nem egyéb, mint anyagi segédeszköz arra. hogy a konzul valamely állomáson bizonyos társadalmi díszt legyen képes kifejteni. De minthogy az ily szereplés feltételei az egyes országok és városok viszonyaihoz és szokásaihoz képest különbözők, a működési pótléknak is különbözőnek kellene lenni. A jelen rendszer fonákságát már az is bizonyítja, hogy az osztrák-magyar monarchia valamennyi állam között az egyetlen, a hol ezen módszer dívik s hogy ennek megváltoztátasa szükséges, azt egyetlen példa is igazolja. Tegyük fel, hogy a szolgálat tekintete szükségessé teszi egy konzulnak áthelyezését Milánóból Amsterdamba. Az illetőnek ez esetben csak azon költség megtérítésére van igénye, melybe az átköltözés kerül, évi jövedelme azonban változatlan marad. Mar most az anyagi megélés alapjai a két városban, a mint az az olasz- és a németalföldi viszonyok némi ismeretéből is kiviláglik, merőben különbözők. Milánóban a napi munkabér 1 lira és 65 cent., Amsterdamban körülbelül kétszer annyi; az osztrák-magyar konzulnak mindamellett ugyanazon jövedelemmel kell szükségeit fedeznie, mint előbbi állomásán, — a mi pedig a lehetetlenséggel határos. Könnyű volna a fennálló fizetési rendszer visszásságait több ily példával illustrálui. Ezen ellenmondások következményei tényleg mindjárt kezdettől fogva érezhetők voltak, úgy hogy egyes drágább állomásokon állandó drágasági pótlékokat kellett engedélyezni, a miből ismét a javadalmaknak új, harmadik neme keletkezett. A külügyi ministerium nézete szerint a működési pótlék kiszabásának egyetlen észszerű módszere az, hogy a pótlék a konzuli állomás kisebb vagy nagyobb jelentősége szerint kisebb vagy nagyobb összegben legyen kivetve, minimum gyanánt azonban oly mérték szolgáljon, mely a rendes fizetés mellett okvetlen szükséges, hogy a konzul ha nem is a fényesen javadalmazott angol, franczia, a németországi képviselőkkel, de legalább többi kartársaival a versenyt társadalmi téren kiállhassa. A keleten működő konzul bírói és politikai teendőket végez; ö mindenütt földiéinek hivatott oltal- mazója, kereskedelmi és forgalmi érdekeik őre s hogy e föladatok színvonalán maradhasson s azoknak gondoktól menten minden erejét szentelhesse, okvetlenül szükséges neki a független megélést biztosítani; s ez épen a működési pótlék rendeltetése. Ezek után a föuforgó terv indokolására szolgálható további érveket mellőzve, a fennt elsorolt mozzanatokat a következőkben foglaljuk össze: Az osztrák-magyar konzulátusok részére 16 évvel ezelőtt elfogadott javadalmazási rendszer bizonyos rangosztályok helyzetén részint elégtelen módon, részint egyátalán nem javított, részint pedig hátrányukra vált. A konzuli kar mai javadalmai olyanok, hogy sem a tett szolgálatnak megfelelő jutalmat, sem illő társadalmi helyzetet nem biztosítanak. A konzuli hivatalnoknak és az egyenlő rangú központi tisztviselőnek a nyugdíjba számítható fizetése között oly különbség létezik, melyet semmivel sem lehet igazolni. A működési pótlék nincs helyes elv szerint kiszabva.
