Az Osztrák-Magyar Monarchia közös államháztartásának előirányzata, 1872 (Bécs, 1871)
Előterjesztés
Ilynemű megfontolások bizonyára igazolnák, ha a hadügyigazgatási hivatalnokok fizetménytételei, melyek az 1870. évi előirányzatban foglaltattak, az 1872. éviben is beállittattak volna. Hanem azon tekintett, hogy az őrnagyon aluli tisztek fizetmény-tételeinek engedélyezése alkalmával, a IX. díjosztályon aluli katonai hivatalnokok csekély mérvben fölemelt fizetményei a nagytekintetü delegatiók részéről állapíttattak meg, arra birá a hadügyministeriumot, hogy ez évben sem előzze meg a delegatiók szándéklatait. Habár tehát az előirányzat A mellékletében előadott s a katonai hivatalnokok kedvezőtlen állásához aránylag, felette csekélynek mondható czímszerinti szükséglettöbblet mely egészben 190.825 irtot tesz, az előirányzatban ugyan föl nem vétetett, mindazonáltal kötelességének tartja a hadügyministerium, a delegatiók figyelmét a hadügyigazgatási hivatalnokok kedvezőtlen állapotára vonni, és pedig annál inkább, minthogy az állatorvoslási hivatalnokok ez irányban a delegatiókhoz felterjesztett kérvénye méltánvolás végett a hadiigyministeriumhoz átszolgáltatott. Már az 1870-ki előirányzat előadásában targyaltattak azon indokok, melyek a katonai hivatalnokok fizetményeinek a tisztekéivel való egyenlősítését igazolni hivatva voltak. Ép úgy alkalmat vett a hadügyministerium az 1871-ki előirányzat előadásában (19—21 oldalon) a hadügyelőségi és élelmezési hivatalnokok visszainak s hatáskörüknek bővebb indokolására. Az előadáshoz B alatt csatolt statistikai áttekintés a hadügyigazgatás körében alkalmazott hivatalnokok állási és rangviszonyainak bű képét adja. Egyetlen tekintet a különféle hivatalnokok életkorára és szolgálatidejére mutatja, mily nehéz az előhaladás a hadügyigazgatás körében alkalmazásban levő hivatalnokokra nézve. Azon százalék-arány, mely az egyes tiszti fokok s az összlétem közt fennáll, legegyszerűbben mutatja, mily szigorú módon vétetik tekintetbe a hadügyigazgatási szolgálat reformjánál a hatáskör, a hivatás, a foglalkozások terjedelme, a felelősség mérve, valamint hogy mennyire méltányolíatik az egyes szolgálati ágak közegeitől megkívánt készültség. Ha továbbá figyelem tárgyává tétetik, hogy némely szolgálati ágaknál egy nevezetes túlszám létezik, gyorsabb előmenetel a jövőben nem remélyhető. Hasonló részben még nyomasztóbb a katonai lelkészek helyzete. Ennekelötte a tisztekkel ugyanegy fokon állván, fizetés-feljavításban eddigelé semmikép sem részesültek, noha a kórágy melletti életemésztő s életveszélyes működésük s háborúbani hivatásuk őket hasonló fölemelés igényére jogositja. A B) alatti melléklet szerint ezen közegeknek sincs kecsegtetőbb kilátásuk a jövőbe. Csak meglett korban s a polgári életbeni hosszabb gyakorlat után nyílik számukra alkalom, a katonai lelkészek állásába lépni: csak nagynehezen léphetnek elő, s ezt is csak kevesen érik el. E szerint a közös hadügyministerium kényszerítve érzi magát, a katonai papság és a katonai hivatalnokok anyagi állapotok javítását a tisztelt delegatiók különös figyelmébe a legmelegebben ajánlani. Kieségi illetmény rendszeresítése a gyalogsági alosztály parancsnokok számára. A szaklapok, valamint más az újkori hadiszervezetet érdekkel kisérő lapok sokszorosan megvitatták azon kérdést: mennyire szükséges, hogy a kapitányok, mint az alosztályok parancsnokai nem csak a háborúban, hanem békeidején is lovakkal ellátta- sanak vagy legalább eleségi illetményben! részesítés által azon állapotba helyeztessenek, hogy magoknak kincstári költségen lovat tarthassanak. Ha a hadi kormányzat ezen a hadsereget és a védképességet mélyen érdeklő, felette fontos kérdéssel szemben mindeddig tartózkodó állást elfoglalt, ezt csak azért tévé, mert a monarchia pénzügyi állapota által arra kényszerítve volt. I