Az Osztrák-Magyar Monarchia közös államháztartásának előirányzata, 1870 (Bécs, 1869)
Előadás
Maradandóknak nyilvánított, és szintúgy végképeni keresetképtelenséggel egy- bekötött testi fogyatkozások azonban a kegy-adomány engedélyezését minden batáridő nélkül a kérdéses árva egykori ellátásáig lehetővé teszik E kétféle női-árvák kegy-adományozása közti különbség abban áll, hogy a neháin évi tartamra engedélyezett kegy-adomány, — ha netán már előbb a fennemlitett törvényes megszüntető okok egyikéből — az azt élvezőnek házasulásával minden egyéb javaző következés nélkül megszűnik, még a határozott idő tartam megállapítása nélküli, és csak netáni ellátásig szóló kegy-adomány azon különös jótéteménnyel vau egybekötve, hogy az utóbbi-féle kegy-adományt élvező árvának joga van házasulása esetében a két évi összegből álló végkielégítésre, vagy özvegységbe lépténél az élvezmény kikötésére. Ezen osztályzatú árvák hasonlókép a nyugdíjjal ellátott másodszori házasságra lépő özvegyekkel azon szabályhoz is vannak kötve, miszerint házasulások esetében végkielégítésre vagy kikötésre szóló nyilatkozatukat három év lelolyta alatt adni tartoznak, minthogy a három évi határidő lefolyta után a nyugdíj-kikötése feltétetik; és végre, hogy ők adott nyilatkozatuk után választásuktól később önként el nem térhetnek. Egyébiránt a katonai-árvák ellátási igényeire nézve elősorolt alapelvek olyan árvák tekintetében is érvényesek, kik születésük után bekövetkezett szüleik házasulása következtében törvényesítettek, semmi esetre azonban olyanok tekintetében is, kik: 1. azon időben, midőn az atya tényleges szolgálati állományhoz nem tartozott, születtek, vagy 2. örökbe fogadott gyermekek, vagy 3 per rescriptum principii törvényesített gyermekek, minthogy 1- hez a már megnősülve átvett főtisztek gyermekei közül csak azok élvezhetik a katonai nyugdijt, vagy egyéb jótéteményt, kik attyuk katonai alkalmaztatásuk időpontja után születtek; 2- höz minthogy az örökbe fogadási viszony csak fogadó szülők, és fogadott gyermekek közt érvényes, harmadik személyekre vonatkozólag azonban, tehát a kincstár ellenében is befolyás nélküli, és mert 3- hoz a legitimatio per rescriptum principii azon hatályra szorítkozik, miszerint az ily módon törvényesített gyermeket egy törvényeshez hasonlókép a rang előnyökben és a vagyon szabad örökösödési jogában részesítse. a